Tájékoztató az árfolyamfigyelő szolgáltatásról – Tőzsdézz velünk, tanuljunk együtt tőzsdézni!


Ön is elfoglalt üzletember?

Nem kíván egész nap a monitor előtt ülni, de a legkönnyebben és legkényelmesebben szeretne profitálni a nyersanyag és devizapiaci mozgásokból?

Ha a feltett kérdésekre “Igen” a válasz, olvasson tovább.

A havi, heti, napi vagy napon belül több alkalommal készülő piaci elemzéseinket kiegészítve, – illetve azok számára akik már részt vettek a tőzsdei oktatásainkon, és az ott tanultakat akarják gyakorolni először demo majd esetleg éles számlán – hoztuk létre ezt a szolgáltatást, melyen belül a részvénypiaci és devizapiaci árfolyamok mozgását követve véleményezzük röviden a piaci eseményeket.

Hogyan?

Megtörtént már Önnel, hogy

a kellemesnek ígérkező nyugodt családi vacsora kimaradt, vagy az ebéd eltolódott 3 órára, mert a piac mozgása azt követelték, hogy ott üljön a gép előtt és azt lesse mikor mozdulnak az árfolyamok a várt irányba?

vagy egy üzleti partnerével volt tárgyalása, amikor kereskedni szeretett volna (még, ha nem is kellett volna), és végül egyikre sem tudott összpontosítani, ideges, izgatott volt?!

Ha igen, felejtse el, ez a múlt volt!


Ha szeretne több időt a családdal, vagy más munkával, vagy akár a pihenéssel tölteni, fizessen elő szolgáltatásunkra, s bízza ránk, a piac figyelését. Ha a piacon valami érdemi változás következik be és arra érdemes reagálni, illetve a fent említett kellemes dolgok helyett esetleg 2 percre a számítógép elé kellene ülni, Mi jelezzük Önnek!

Elsősorban a devizapiac az ahol a piac mozgásairól sms értesítést küldünk az olvasóknak, melyek természetesen nem tekintendők bármilyen tőzsdei termék vásárlására, vagy eladására való ösztönzésnek, pusztán jelzések a mi irányunkból, mellyel támogatjuk – kérése szerint – kereskedését.

Azok számára is kiváló lehetőséget biztosít a havidíjas szolgáltatásunk, akik nem akarják megismerni, vagy még nem ismerik a tőzsdei kereskedéshez szükséges elemzési technikákat és segítségre, adott esetben napi támogatásra van szükségük kereskedésük során.

 

Az általunk figyelt piacok: hazai részvénypiac, külföldi tőzsdeindexek, és devizapárok (EUR, USD, CHF és JPY párok)

 

Nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, amíg Ön nincs benne a tőzsdei körforgásban, addig is működik a rendszer és öntől függetlenül áramlik a világ összes pénze.


Készen áll kinyújtani a kezét, ezért a lehetőségért? Ha igen, akkor már csak egy dolog van hátra!

Ismerje meg rendszerünket és igényelje Árfolyam figyelő SMS szolgáltatásunkat.

 

——————————————————————

A szolgáltatás havidíja: 15000 Ft

——————————————————————

 

Megrendelő adatlap

Verify

Az előfizetéssel kapcsolatos további részleteket, lépéseket a visszaigazoló emailben küldünk. Ha a szolgáltatással kapcsolatban különleges kérdése van, az info@trendlines.hu vagy a sales@trendlines.hu email címen érdeklődhet!

Egy kis ismertető:

Mindenkinek pusztán átgondolásra javasoljuk a kiküldött, vásárlási vagy eladási szignálokat, melyek a mi véleményünket tükrözik. Ha mi tennénk ezt tennék elgondolással. Ha éles számlán lekereskedi a kapott jelzést és jelentős nyereséget ér el egy befektetésen, vagy akár jelentős vesztesége keletkezik, saját egyéni döntésének a következménye!

Devizapárok esetében két irány lehet:

  • Long – az árfolyam emelkedésére számítva
  • Short – az árfolyam csökkenésére számítva

Az ajánlásoknak ezen belül két típusa létezik:

  • Mozgó stop loss, és profit taking megadásával (megjelölésre kerül két szint, ahol a pozíció zárását tanácsoljuk)
  • Követő stop megadásával (ebben az esetben nincs profit taking szint, a pozíció zárása a követő stop kiütésével következik be).

Természetesen a mozgó stop loss-t, illetve a követő stop-ot folyamatosan figyeljük, és nyitott pozíció esetében küldjük a változásokat.

Példák várható elmozdulásokra:

  • 1,2539 ÁTTÖRÉSE ESETÉN EURUSD LONG, KÖVETŐ STOP INDUL: 1,2482-RŐL.

Ebben az esetben a szint áttörését követően long pozícióba lehet lépni, és kezdésnek be kell állítani stop szintnek az 1,2482-t. Az árfolyam emelkedése esetén folyamatosan kiküldjük az éppen aktuális stop szintet, melyet a pozíció után kell állítani. Amennyiben az árfolyam eléri a stop szintet (előzetes beállítás esetén) a rendszer automatikusan zárja a pozíciót.

  • 1,2266 LETÖRÉSE ESETÉN EURUSD SHORT, STOP LOSS: 1,2294, PROFIT TAKING: 1,2205.

Ebben az esetben a szint letörését követően short pozícióba lehet lépni, és a pozíció nyitása után be kell állítani a stop, és a profit taking szintet is. A pozíció zárásra kerül, amennyiben az árfolyam eléri a profit taking szintet, vagy kiüti a stop szintet.

Fogalmak:

Stop loss: árfolyamszint, ahol a nagyobb veszteségek elkerülése végett mindenképpen zárni kell egy pozíciót.
Profit taking: árfolyamszint, ahol a nyereség realizálása végett célszerű zárni egy pozíciót.
_____________________________________________________________________________________

Az információk szubjektív véleményünket tükrözik, a tőzsdeoktatásaink során oktatott anyag mélyebb elsajátítását segítik elő, melyeket a piac pillanatnyi állapota alapján alakítunk ki.
A kapott információk követése miatt elszenvedett veszteségért semminemű felelősséget nem vállalunk, az ajánlások segítségével elért nyereségből részesedést nem kérünk.

Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges további információk:

A rendszer

Kockázatkezelési szabályzat

A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen web oldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a Társaság a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában foglaltaknak megfelelően kezeli.