UNIQA Indiai részvény eszközalap – ajánló
2009. május 1. 12:58
Ezúttal hazai viszonylatban egy igen exkluzívnak nevezhető eszközalapot mutatunk be, hiszen kevés olyan itthoni szolgáltató akad, melynek kínálatában találunk kizárólag indiai eszközöket tartalmazó alapot. Szokásunkhoz híven röviden bemutatjuk, majd megvizsgáljuk az eddigi mozgását, és számba vesszük a rövid- és hosszútávú lehetőségeket. Adalékul annyit elárulunk: az indiai tőzsdeindex, a BSE 30 tavaly év végétől számítva már 18 %-os pluszban áll.
Befektetés és biztosítás egyszerűen
2008. szeptember 1. 02:13
Szeptemberben – a 2007-ben már a részvényeknél is sikeresen alkalmazott technika alapján – beindult a befektetési/eszköz alap monitoring szolgáltatásunk.
Bevezető:
Amióta a részvénytőzsdék pozitív irányba mozognak, egyre jobban terjedtek el a unit-linked biztosítások, melyek a korábbi egyszerű biztosítási formát egészítették ki a befektetési alapokra jellemző rugalmas kondíciókkal. Ezzel párhuzamosan, a tőzsdei árfolyamok szárnyalása láttán, hajlamosak lettünk elfeledkezni arról, hogy a magasabb várható hozam megnövekedett rizikóval is jár. Ráadásul, ahogy az élet más területein, itt “sincs ingyenleves”, a magasabb várható megtérülésért fizetni kell. Az elmúlt 14 hónapban a befektetők közül sokan rá is fizettek kapzsiságukra! Aki 2007 őszén indított befektetését részvényalapokba helyezte és máig megtartotta, bizony csalódott lehet. Annak ellenére hogy nem volt a legokosabb döntés gyorsan hozzá is kell tennünk, hogy az eltelt egy-másfél év az eszközölt megtakarítási konstrukciók lejárati idejéhez képest nagyon rövid időtávot jelent, így a csorba az évek múlásával kiküszöbölhető.
A hagyományos biztosítások megtakarítási jellegük mellett is elsősorban “biztosítások”. A befektetési egységekhez kötött biztosításoknál(Unit-linked) a hangsúly elsősorban a befektetésen van, a biztosítási funkció kisebb szerepet játszik. A befektetési egységekhez kötött biztosításoknál az ügyfélnek, mint befektetőnek lényegesen nagyobb szabadsága van: kiválaszthatja a kockázatviselő képességének és hozamelvárásainak megfelelő befektetési formát, és számos a biztosító által létrehozott eszközalapból választhat, felépítve Önmaga a befektetési porfólióját.
Az egyes unit-linked eszközalapok a befektetések típusában és kockázatában térnek el egymástól. Minden befektetőnek anyagi helyzetének és kilátásainak, azaz “kockázatvállalási képességének” megfelelő alapot kell választania. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy magasabb várható hasznot csak nagyobb vállalt kockázattal tudunk elérni.
A Modellportfólió szolgáltatásunk induláskor mi kicsit magasabb kockázatú befektetési stratégiát alkalmazunk, melynek alapján igyekszünk a lehető legjobban (ki)választani az UNIQA termékpalettájából azokat az eszközalapokat, amelyek a következő hónapokban a kialakított Modellportfólinkban a lehető legjobb teljesítményt nyújtják majd. Mindezt a piaci információk, fundamentális és technikai elemzés alapján saját stratégia szerint végezzük. (Az így kialakított portfólió, egy vírtuális portfólió, annak lekövetése mindenkinek saját felelőssége. Az oldalon és cikkeinkben megjelenő elemzések, adatok, iránymutatások mind-mind a saját véleményünket takarják, kizárólag a tájékoztatást szolgálják. ) Read more
