UNIQA Indiai részvény eszközalap – ajánló

2009. május 1. 12:58

taj-mahal

Ezúttal hazai viszonylatban egy igen exkluzívnak nevezhető eszközalapot mutatunk be, hiszen kevés olyan itthoni szolgáltató akad, melynek kínálatában találunk kizárólag indiai eszközöket tartalmazó alapot. Szokásunkhoz híven röviden bemutatjuk, majd megvizsgáljuk az eddigi mozgását, és számba vesszük a rövid- és hosszútávú lehetőségeket. Adalékul annyit elárulunk: az indiai tőzsdeindex, a BSE 30 tavaly év végétől számítva már 18 %-os pluszban áll.

Read more

UNIQA Célpont eszközalapok – ajánló

2009. február 24. 10:00

2008. októberében speciális eszközalapokat indított az UNIQA vagyonkezelő. A Célpont eszközalap sorozat 5 különböző stratégia szerint fekteti be a tőkét, attól függően, hogy a befektetőnek előreláthatólag melyik évben lesz szüksége a befektetett összegre, illetve annak hozamára.

Az eszközalap vagyonkezelését, beleértve annak adminisztrációját és nettó eszközértékelését, a biztosító végzi. Az eszközalap döntően befektetési alapokba fektethet, vagyis értékpapír-vételi és -eladási ügyletek engedélyezettek az eszközalap kezelőjének. Az értékpapírokon kívül készpénz és bankbetét tartható, az eszközalap vagyonának maximum 20 százalékáig. Read more

UNIQA Biztonság eszközalap – ajánló

2009. január 20. 17:38

UNIQA Biztosító Zrt.A Biztonság eszközalap befektetéseit olyan befektetési alapok képzik, amelyek a Magyar Állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba fektetnek.

Az eszközalap stratégiája szerint 70 százalékban egy évnél hosszabb, illetve 30 százalékban egy évnél rövidebb hátralévő futamidejű állampapírokba fektető befektetési alapokat tartalmaz. Az eszközalapot mindenekelőtt azoknak a befektetőknek a figyelmébe ajánljuk, akik befektetéseiket a lehető legnagyobb biztonságban akarják tudni. Read more

Kimagasló hozam decemberben: UNIQA Infrastruktúra eszközalap

2009. január 8. 09:40

Decemberben egészen meghökkentő hozamot sikerült elérnie az Infrastruktúra eszközalapnak.

Havi hozam (nem évesítve): 7,58 % – forint alapú változat

A befektetési terület bemutatása

Az Infrastruktúra részvény eszközalap befektetéseit olyan befektetési alapok képezik, amelyek régióktól függetlenül, globálisan fektetnek az infrastruktúrához kapcsolódó szektorokban működő vállalatok részvényeibe. Az eszközalapot mindenekelőtt azoknak a befektetőknek a figyelmébe ajánljuk, akik a vállalt magasabb árfolyamkockázatért cserébe hosszabb távon magasabb várható hozamot kívánnak elérni.
Read more

UNIQA Kínai részvény eszközalap – ajánló

2008. december 22. 10:30

A befektetési terület bemutatása

A Kínai részvény eszközalap befektetéseit olyan befektetési alapok képzik, amelyek Kínában működő vállalatok részvényeibe fektetnek. Az eszközalapot mindenekelőtt azoknak a befektetőknek a figyelmébe ajánljuk, akik a vállalt magasabb árfolyamkockázatért cserébe hosszabb távon magasabb várható hozamot kívánnak elérni.

Read more

Ázsiai részvény eszközalap ajánló – UNIQA

2008. december 8. 06:54

Az UNIQA Ázsiai részvény eszközalap befektetéseit olyan befektetési alapok képzik, amelyek a délkelet-ázsiai piacokon működő vállalatok részvényeibe fektetnek.

Az eszközalapot mindenekelőtt azoknak a befektetőknek a figyelmébe ajánljuk, akik a vállalt magasabb árfolyamkockázatért cserébe hosszabb távon magasabb várható hozamot kívánnak elérni. Read more

UNIQA Infrastruktúra eszközalap (Forintban és Euroban)

2008. december 1. 08:10

A befektetési terület bemutatása

Az Infrastruktúra részvény eszközalap befektetéseit olyan befektetési alapok képzik, amelyek régióktól függetlenül, globálisan fektetnek az infrastruktúrához kapcsolódó szektorokban működő vállalatok részvényeibe. Az eszközalapot mindenekelőtt azoknak a befektetőknek a figyelmébe ajánljuk, akik a vállalt magasabb árfolyamkockázatért cserébe hosszabb távon magasabb várható hozamot kívánnak elérni.

Read more

Sok kicsi sokra megy – érthetően a befektetési alapokról (I.rész)

2008. szeptember 1. 01:33

A befektetési alap egy olyan eszköz, amely azt teszi lehetővé, hogy az egyes befektetők, egy “közös vagyontömegbe”, fektessék be megtakarításaikat, úgy hogy befektetési jegyeket vásárolnak. Ha egy befektető szeretné befektetni megtakarított pénzét, de nem ismeri alaposan a tőkepiacot, és nem tudja eldönteni, hogy melyik részvényt vagy kötvényt vásárolja meg, akkor jó megoldást jelentenek a befektetési alapok. Read more