hirdetés

Nagyon jó gyorsjelentés a Ciscotól. Ugrott a nyereség és az árfolyam (is)

(Trendlines.hu )2012. augusztus 16. 08:03

hirdetés

Jelentősen nőtt a Cisco nyeresége, derült ki a tőzsdezárás után közzétett negyedéves jelentésből. A társaság ráadásul azt is bejelentette, hogy az osztalékot 75 százalékkal növelni fogja.

Legutóbbi negyedévében 1,92 milliárdos, azaz részvényenként 36 centes nyereséget ért el a Cisco, ez mind az elemzői várakozásnál, mind az egy évvel korábbi 22 centes részvényenkénti eredménynél nagyobb. A társaság forgalma a korábbi 11,2 milliárddal szemben 11,7 milliárdot tett ki.

A hálózati eszközeiről ismert informatikai óriás azt is bejelentette, hogy 75 százalékkal növelni fogja az osztalék mértékét, mely így részvényenként 14 cent lesz. Az osztalékot októberben kapják majd meg a részvényesek.

A tőzsdezárás utáni kereskedésben a Cisco részvények 5 százalék feletti erősödést mutattak a jó híreknek köszönhetően.

hirdetés

Hozzászólások

Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!





hirdetés
OLvastad már?


A keddi nap korrekcióját láthattuk a tegnapi kereskedésben, főleg a Mol visszahúzása volt figyelemreméltó, de ettől függetlenül továbbra is negatív ...