Euró-kapituláció
(Trendlines.hu )2012. május 24. 14:10
Miután az EU vezetői gyakorlatilag kifogytak a használható ötletekből az adósság-, és bankválság megoldásához, és miután Görögország is már az eurózónából való kizárás szélén áll, így nem meglepő, hogy a nagyobb euró-tétellel rendelkező kereskedők határozott lépésekre szánták el magukat.
A tegnapi baráti hangulatú brüsszeli vacsora során a politikusok a szokásos politikai zsákutcát kerülgették, mely a válság aktuális stádiumában már feleslegessé tett bárminemű vitát. Az eurózóna vezető pénzügyminisztériumi megbízottjai már hétfőn megvitatták a görög euró-kilépés esetén szükségessé váló előintézkedéseket. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a német Bundesbank elutasított minden olyan javaslatot, mely a görög mentés feltételeinek lazítását célozza. A reggeli német és francia beszerzési menedzserindex adatok pedig gyakorlatilag állandósították a negatív hangulatot.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy az euróba, az azt igazgató politikusokba, és a valuta rendszerébe vetett bizalom odaveszett. A hónap folyamán a legtöbb vagyonkezelő (nyugdíjalapoknál, intézeteknél, állami vagyonalapoknál, vagy vagyonos magánszemélyeknél) megtette a szükséges elkerülő manővereket, euró-tartalékaik folyamatos eladásával, melynek során tovább csökkentették kitettségüket a dél-európai kötvénypiacokban, növelve az északi állampapírok és/vagy más biztonságos (brit, svájci, amerikai) kötvények vásárlását. Ugyanakkor a déli részvényektől is egyre nagyobb számban szabadulnak meg a befektetők, és a térség bankjaiból is északra, vagy Londonba mentik át betétjeiket. Ez az euró-kapituláció még jó ideig elhúzódhat, már csak azért is mivel, ha Görögország lelécel, akkor a betétesek még nagyobb tempóban fogják kimenteni pénzeiket a helyi bankokból.
A dél-európai vagyont látszólag egyre gyorsabb ütemben szívják el a biztonságosabb térségek, mint pl. Berlin, London, vagy New York. Egyelőre talán az a legjobb, ha a legrosszabbra számítunk.
Az Európai Unió vezetői kifogytak az ötletekből, kifogytak a pénzből és most már az idejük is elfogyott.
Forrás: FxPro Financial Services Ltd.
FxPro: Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek … (további részletek)>>
Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07)
Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült… (további részletek)>>>>
—————————————————————–
Hozzászólások
Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!
OLvastad már?
Az elmélyülő japán káosz
Japán gazdasági alapmutatói továbbra is komoly kihívások elé állítják az országot. Először is itt van az államháztartás, mely már jó ...
Az elmélyülő japán káosz
Japán gazdasági alapmutatói továbbra is komoly kihívások elé állítják az országot. Először is itt van az államháztartás, mely már jó ...
