Levált a BUX a nemzetközi trendekről – technikai elemzés
(Trendlines.hu )2012. március 9. 06:33
A görög fejlemények megnyugtatták a tőzsdéket, azonban a hazai piac tegnap is alulteljesített, ismét az OTP rosszabb szereplésének “köszönhetően”. A bizonytalankodás nem a véletlen műve, hiszen a ma reggel megjelenő gyorsjelentés kellemetlen meglepetéssel szolgált. Így akár további csökkenés is könnyen elképzelhető a bankpapír piacán, melyet csak részben ellensúlyozhat a jelenleg is tapasztalható pozitív nemzetközi befektetői hangulat. A többi vezető részvény esetében nem történt érdemi változás, a keddi esést egyelőre csak próbálják kiheverni az árfolyamok.
Piaci kitekintő: az amerikai piacok ismét emelkedéssel zártak, ezzel teljes egészében ledolgozták a keddi veszteséget. Ázsiában is jó a hangulat, átlagosan 1% körüli emelkedést mutatnak a fontosabb indexek, miközben az amerikai határidős indexek is felfelé igyekeznek.
BUX index technikai elemzése – TeleTrader Professional grafikonrajzoló
A 200, és az 50 napos mozgóátlag közé szorult be a hazai részvényindex, a technikai kép nem túl kedvező, így könnyen lehetséges, hogy a mai kereskedésben is a nemzetközi trendekkel szemben fog mozogni a BUX. Az OTP gyorsjelentésére adott befektetői válasz határozhatja meg a mozgást a reggeli órákban. Amennyiben az 50 napos mozgóátlag és a 38,2%-os Fibo-szint (18 456) elesik, további tér nyílhat meg lefelé.
Támasz: 17 980 (Fibo 50%), 18 456 (Fibo 38,2%), 18 532 (MA 50) | Ellenállás: 18 738 (MA 200), 18 870
BUX1212 határidős index technikai elemzése – TeleTrader Professional grafikonrajzoló
A határidős index is ráfeküdt az 50 napos mozgóátlagra, illetve a 38,2%-os Fibo-szintre. Letörése esetén további csökkenés várható, ellenkező esetben ismét elindulhat a mutató a 19 500 pontos szint irányába.
Támasz: 19 126 (MA 50), 19 101 (Fibo 38,2%) | Ellenállás: 19 500, 19 713 (Fibo 23,6%), 19 722 (MA 21), 20 000
Egis részvény technikai elemzése – TeleTrader Professional grafikonrajzoló
Stabil támasznak bizonyul a 23,6%-os Fibo-szint, egyelőre nem zárt alá a kisebbik gyógyszerpapír árfolyama. 16 000 Ft-nál ellenállási szint húzódik, így nagy valószínűséggel a két szint között mozoghat a kurzus a következő időszakban.
Támasz: 14 500 Ft, 15 000 Ft, 15 387 Ft (Fibo 23,6%) | Ellenállás: 16 000 Ft, 16 500 Ft,
Mol részvény technikai elemzése – TeleTrader Professional grafikonrajzoló
Továbbra is a 18 800 Ft-os szint környékén mozog az árfolyam, egyelőre nem látszik határozott irány a következő időszakra. A Bollinger-szalagok beszűkülése viszont azt jelzi, hogy hamarosan nagyobb elmozdulás jöhet. Bárminemű emelkedéshez a 21 napos mozgóátlagot (18 978 Ft) kellene szignifikánsan áttörni.
Támasz: 18 200 Ft, 18 319 Ft (MA 200), 18 624 Ft (MA 50) | Ellenállás: 18 800 Ft (nyakvonal), 18 978 Ft (MA 21), 19 500 Ft, 20 000-20 015 Ft (rés)
Mtelekom részvény technikai elemzése – TeleTrader Professional grafikonrajzoló
A 21 napos mozgóátlag, és az emelkedő trendvonal kiváló támasznak bizonyult, amennyiben a jelenlegi szintről emelkedés indul, egy Elliott-ciklus utolsó emelkedő hullámát láthatjuk a következő hetekben. A ciklus számított célára igen magasra mutat, 630-640 Ft közé. Természetesen ehhez szükséges, hogy a jelenlegi trendcsatorna ne kerüljön letörésre.
Támasz: 566 Ft (MA 21) | Ellenállás: 570 Ft, 580 Ft, 596-600 Ft (rés)
OTP részvény technikai elemzése – TeleTrader Professional grafikonrajzoló
Ismét az 50 napos mozgóátlag alatt zárt a bankpapír árfolyama, és a ma reggel megjelenő gyorsjelentés hatására akár le is törheti a 38,2%-os Fibo-szintet. Ez esetben 3 535 Ft-nál találjuk a következő fontosabb támaszt, a korábbi csökkenő háromszögből számolt célár pedig 3 570 Ft-ra mutat.
Támasz: 3 687 Ft (Fibo 38,2%) | Ellenállás: 3 764 Ft (MA 50), 3 800 Ft, 3 880 Ft, 3 943 Ft (MA 21)
Richter részvény technikai elemzése – TeleTrader Professional grafikonrajzoló.
Támaszon mozog az árfolyam, az 50 napos mozgóátlag az elmúlt 2 napban szépen tartotta , letörése esetén a zöld trendvonalig eshet a kurzus, azonban jó esély van rá, hogy ez nem történik meg. 38 000 Ft felett mozog a 21 napos mozgóátlag, mely erős ellenállás lehet emelkedés esetén.
Támasz: 35 900-36 000 Ft (rés), 36 200 Ft (trendvonal), 37 165 Ft (MA 50) | Ellenállás: 38 059 Ft (MA 21), 39 000 Ft, 40 000 Ft
EUR/HUF devizakereszt technikai elemzése – TeleTrader Professional grafikonrajzoló.
A piros csökkenő trendvonal mentén fordult le az árfolyam, de egyelőre a csökkenés csak a korábbi dupla alj alakzat nyakvonalának visszatesztelése. Érdemi forinterősödéshez 290 alá kellene lejönni az árfolyamnak, míg felül az 50 napos mozgóátlag (297,61) lehet a meghatározó ellenállási szint.
Támasz: 285,74 (Fibo 100%), 289,04 (MA 200), 290,46 (MA 21), 294,19 (Fibo 76,4%) | Ellenállás: 294,19 (Fibo 76,4%), 297,62 (MA 50), 299,41 (Fibo 61,8%)
Minden Kedves Olvasónknak sikeres kereskedést kívánunk!
Készítette: Varga Zoltán – Quaestor
Hozzászólások
2 hozzászólás | Levált a BUX a nemzetközi trendekről – technikai elemzés
Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!
OLvastad már?
Újabb brazíl kamatvágás
Latin-Amerikának lépéseket kell tennie, hogy a nyersanyagoktól és Kínától való függését csökkentse, ugyanakkor a térségi valuták felértékelésére is szükség lenne, ...
Újabb brazíl kamatvágás
Latin-Amerikának lépéseket kell tennie, hogy a nyersanyagoktól és Kínától való függését csökkentse, ugyanakkor a térségi valuták felértékelésére is szükség lenne, ...









Az OTP gyorsjelentés kellemetlen meglepetéssel szolgált?
“A magyar tőzsde emelkedését a mai nap során több pozitív makrohír is fűthette, azonban hazai fronton az OTP gyorsjelentése ütött a legnagyobbat. A várakozásokat meghaladó egyszeri tételektől tisztított eredményszámok hatására a bankpapír 3,2%-ot ralizott”
Most erre mit mondjak?
Az egyszeri tétel kellemetlen meglepetéssel szolgált, mivel a konszenzust meghaladta, így korán reggel bizonytalan volt a fogadtatás. Az emelkedést a fennmaradó pozitív hangulat is segítette.