hirdetés

Meredek emelkedés után hajmeresztő zuhanás előtt az euró

(Trendlines.hu )2012. február 5. 19:50

hirdetés

ecoline.hu

Az euró lejtmenete elkerülhetetlen – állítja a Reuters Breakingviews legújabb prognózisában, egyúttal léptéket is mellékelve előrejelzéséhez. A várakozások szerint az euró jegyzése a következő hónapokban gyorsan 1,20 dollárig futhat le a héten elért másfél havi 1,32 dollár közeli csúcsról, annak ellenére, hogy az európai deviza a 2012-re vonatkozó előrejelzésekre rácáfolva kitartó emelkedéssel indította az évet.

Az euró januári erősödése már csak azért is meglepetésnek számít, mert 2011-et világszerte azzal a következtetéssel zárták a közgazdászok és a piaci elemzők, hogy az európai válsághelyzet idén csak mélyülhet, sőt, az eddigiek csak előjátéknak tekinthetők ahhoz képest, ami 2012-ben az eurózónára vár. Az előrejelzéseket az év első hónapja alapján hiba volna elvetni, illetve felülbírálni, azok hitelességét egy európai hírekben szegény, és enyhe időjárást hozó januári hónap még nem ásta végképp alá. Az euró erejét táplálta az EKB likviditásbővítő akciója, sőt a Fed kamatpolitikája is, ahogy erről már korábban írtunk.

A közös deviza lejtemenetét is a jegybankok gyorsíthatják; az EKB-nek jövő heti ülésén mérsékelnie kellene az Európában irányadó rátát ahhoz, hogy a robbanás közeli görög helyzet miatti várható bizalomvesztést legalább részben ellensúlyozza, ám erre várhatóan nem kerül sor. A Fed pedig pár a péntekihez hasonló meglepetésszerű állapiaci jelentés hatására könnyen úgy dönthet, hogy két éves időtávon belüli határidőt szab a kamatemelésnek, ezt viszont már a piacok is be fogják árazni a dollár megítélésébe.

Az eurót a görög tárgyalások kudarca mellett a portugál államcsődről szóló spekulációk is gyengíthetik, de a térség szinte minden országát érintő recesszió újabb leminősítéseket is hozhat – figyelmeztet a Reuters. Az euró-lufi várható kidurranását csak erősíti a Reuters előrejelzése, miszerint a európai deviza piacának volatilitása február elején megint a legutóbb tavaly októberben mért szintre emelkedett, amikor a befektetőket egyedül az foglalkoztatta, mikor esik darabokra az euróövezet. Az euró-medve felébredni látszik téli álmából, és várhatóan komoly pusztításba kezd majd a piacon.

Hozzászólások

4 hozzászólás | Meredek emelkedés után hajmeresztő zuhanás előtt az euró

  1. trainx | 2012. február 5. 22:42

    Szia,

    Ez ránk (EURHUF-ra) nézve milyen hatással lehet véleményed szerint?

    Üdv!

  2. trainx | 2012. február 6. 20:01

    Azon töröm a fejem, hogy az eurom (292-n vettem) felét átváltom dollárba..
    Ha visszagyengül a forint és az euro tényleg zuhan, akkor jó lehet
    (Azt írják egy pár másik oldalon, hogy rengeteg short pozi van nyitva eurusd-ra stoppokkal, ez lehet az euro emelkedésének az egyik záloga a másik ha a
    nyitott kérdések megoldódnak. De szerintem ez ennél sokkal bonyolultabb, hiszen senki sem szeretne egy (-vagy több) “élősködőt” tartani ha nem muszáj)
    Ha meg nem hát akkor nem jött be volt már 1-2 ilyen….

  3. Csernovics Gyula | 2012. február 8. 12:13

    De ha nem jön be akkor nem jobb ha maradsz abban amiben most vagy? ha van esélye annak hogy nem jön be akkor a jelenlegi pozi sem jön be. Ellenben a jelenlegin sem fogsz bukni!?

  4. Csernovics Gyula | 2012. február 8. 12:13

    Nekem ez amolyan kapkodásnak tűnik, nem?

Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!





OLvastad már?


A várt 125 ezer főnél jóval többet, 243 ezer főt tett ki januárban a nem-mezőgazdasági új munkahelyek számának bővülése ...

Theme by Real Estate Pattaya