Tőzsdekörkép a reggeli(tőzsdenyitás) előtt

(Trendlines.hu )2010. július 30. 08:26

hirdetés
zletitervek.hu

A tegnapi nap a vártnál jóval izgalmasabbra sikeredett: Ázsia és Európa felemásan zárt, az USA indexek nagyon rossz kezdés után valamelyest javultak nap végére, az euró pedig egy kitörést produkált és má1 az 1,3-as zónában van.

Európai részvényindexek
Tegnap a főbb részvényindexek pozitív tartományban nyitották a napot, azonban az ezzel ellentétes amerikai nyitás végül negatívan befolyásolta teljesítményüket. A frankfurti DAX index 6135 ponton zárva 0,72%-al esett vissza, míg a CAC 40 3652 ponton fejezte be a kereskedési időt, ez pedig fél százalékos értékvesztést jelent. A londoni FTSE250 megrekedt 10100 pontnál és egészen 10074 pontig esett vissza, ez azonban még így is 0,54%-os erősödést jelent a szerdai záráshoz képest.

Igen alacsony, 9,6 milliárd forintos forgalom mellett erősödött hazai részvényindexünk a BUX. Az index 0,77%-os erősödését első sorban annak köszönhette, hogy ha kis mértékben is, de a MOL, az OTP, a Richter, az Egis és a Magyar Telekom papírjai is pozitívan zártak.

USA részvényindexek
S&P 500 amerikai tőzsdeindex napi felbontású grafikonja

Jól indították a tegnapot a tengerentúli részvénypiacon, ugyanis a főbb indexek folytatták útjukat felfelé. A kereskedés második órájában aztán a hangulat megfordult és komoly csökkenés következett be. Az S&P 2 óra alatt 20 pontot zuhant, ami 1,8%-os mínusznak felel meg, míg a Dow 94 pontot, 0,89%-ot esett. Végül mindkét árfolyamnak sikerült megkapaszkodnia, a DJI a napos 200-as mozgóátlagról pattant vissza és fejezte be a napot 0,29%-os mínuszban 10467 ponton. Az S&P ezzel szemben az 1100-as szintet nem volt képes tartósan átvinni, így onnan jött vissza és szenvedett el 0,42%-os mínuszt. A zárás 1101 ponton történt. Egyelőre mindkét árfolyam küzd a további felfele haladással tehát: az S&P a napos 200-as mozgóátlagot nem tudja áttörni, míg a DJI-t a 10600-as szint tartja vissza a további emelkedéstől.

Devizapiac
EUR/USD 30 perces felbontású grafikonja -technikai elemzés

Az EUR/USD kitört végre a több napig tartó bázisépítés után. A kezdeti szokásos csapkodás után nagyon lendületesen érte el az árfolyam délután 2 órára az 1,3108-as szintet. Ezzel az EUR/USD elérte elsődlegesen a célárát, kérdés azonban, hogy egy ilyen komoly bázisépítés után ami az 1,2980-1,3-as szintek között alakult ki megfordul e egyből az árfolyam. Valószínűleg a válasz nem, és megy tovább az árfolyam felfelé. Ehhez a támasz 1,3050-nél, alatt 1,3030-nál adottak, ha ezeket letöri az árfolyam akkor visszakerülünk a kritikus 1,3-as szintre. Felfelé az előző csúcs, majd 1,3170 a következő célárak.
A forint értékére rányomta a bélyegét az euró erősödése, hiszen a tegnapi nap folyamán 284,85-ig emelkedett az árfolyam. A dollár ellenében azonban erősödött a hazai fizetőeszköz: tegnap akár 215,32 forintért is lehetett dollárt kapni.

Ázsia
Rossz hangulatban ébredtek a hét utolsó kereskedési napjára a távol-keleti részvényesek és befektetők. A főbb részvényindexek negatív értéket mutatnak a tegnapi záráshoz képest. A Nikkei eleddig 1,28%-ot, a ShangHai 0,89%-ot, míg a HSI 0,53%-ot vesztett értékéből. Valószínűleg közrejátszik ebben a tegnapi európai és egyesült államokbeli záráson túl az is, hogy Japánból továbbra sem érkeznek fellendüléssel kapcsolatos hírek. A világ második legnagyobb gazdaságában a munkanélküliség és a defláció mértéke sem akar csökkenni, az ipar kibocsátása pedig az előzetesen várt minimális növekedéssel ellentétben csökkent.

A mai napon a hírek között kiemelten fontos lesz figyelni az európai munkanélküliségi rátát és az amerikai negyedéves GDP-t.

Készítette: Mile T. – Trendlines.hu

Hozzászólások

Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!