Lelassult az amerikai gazdaság
2010. július 30. 15:53
A vártnál kisebb mértékben nőtt az amerikai gazdaság a második negyedévben, viszont az első negyedéves adatot jóval magasabbra korrigálta az amerikai hatóság. A lassuló ütem mögött vélhetően a fogyasztásösztönző programok kifutása áll.
A várakozásoktól kissé elmaradt a GDP növekedése a második negyedévben az Egyesült Államokban. Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint a hazai össztermék 2,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az első negyedévben előzetesen éves szinten 2,7 százalékos bővülést mért a minisztérium, ezt felfelé módosították jelentősen, a végleges adat 3,7 százalék lett. Az Equilor szerint ez azért rossz hír, mert így még látványosabb a visszaesés a második negyedévre.
Az Equilor szerint az elemzői várakozások meglehetősen megosztottak voltak. A Bloomberg és a Reuters által külön-külön megkérdezett 81 elemző között volt olyan, aki 1 százalékos növekedéssel számolt, de olyan is volt, aki 4 százalékos expanziót prognosztizált. Az elemzői előrejelzések átlaga 2,5 százalék volt a Reuters és 2,6 százalék a Bloomberg esetében. Ezen előrejelzésekhez képest tehát a tényadat valamivel rosszabb lett. Read more
Jó ebédhez tőzsde hírek
2010. július 30. 12:42
Ázsia
Az ázsiai részvénypiaci kereskedés, mint reggel beszámoltunk róla borús hangulatban telt. A nap zárásaként a ShangHai 0,40%-ot, a Nikkei 1,64%-ot, míg a HSI 0,30%-ot vesztett előző napi értékéhez képest.
Európa
Az öreg kontinens részvényindexei nem különben rossz hangulatban vannak jelenleg. A francia CAC 40 betöltött egy emelkedő rést, jelenleg -0,83%-on áll, de valószínűsíthető a további lejtmenet. Mínuszban a DAX is (-0,57%), reális lehet a 6050-es szint elérése a továbbiakban (jelenleg 6100 ponton az árfolyam). A londoni FTSE 250 ebben a pillanatban 0,70%-os negatív teljesítményt könyvelhet el, és elérkezett egy fontos támaszhoz 10000 pontnál. Ennek az áttörése további esést generálna, egészen legalább 9800 pontig. Hazai részvényindexünk a BUX sem kezdte jól a napot, és a folytatásban a nemzetközi hangulat sem segített a helyzetén. Jelenleg közel 1%-os mínuszban az árfolyam a tegnapi záró értékhez képest, azonban a 22400-as fontos támasz megfogta egyelőre az esését. Read more
Tőzsdekörkép a reggeli(tőzsdenyitás) előtt
2010. július 30. 08:26
A tegnapi nap a vártnál jóval izgalmasabbra sikeredett: Ázsia és Európa felemásan zárt, az USA indexek nagyon rossz kezdés után valamelyest javultak nap végére, az euró pedig egy kitörést produkált és má1 az 1,3-as zónában van.
Európai részvényindexek
Tegnap a főbb részvényindexek pozitív tartományban nyitották a napot, azonban az ezzel ellentétes amerikai nyitás végül negatívan befolyásolta teljesítményüket. A frankfurti DAX index 6135 ponton zárva 0,72%-al esett vissza, míg a CAC 40 3652 ponton fejezte be a kereskedési időt, ez pedig fél százalékos értékvesztést jelent. A londoni FTSE250 megrekedt 10100 pontnál és egészen 10074 pontig esett vissza, ez azonban még így is 0,54%-os erősödést jelent a szerdai záráshoz képest. Read more
Biztató hazai mozgások, romló hangulat – technikai elemzés
2010. július 30. 06:14
Alacsony forgalom mellett araszolgatott felfelé tegnap a BUX, ez a mozgás igazából nem változtatott érdemben a technikai képen, de mindenképpen pozitívnak tekinthető. A hazai zárás után azonban jelentősen megromlott a hangulat, a tengerentúli indexek beszakadtak, majd felfelé korrigáltak, de a futures-ek is jelentős mínuszban várják az európai nyitást, így várhatóan a hazai index is 1 % körüli mínuszban nyithat. Továbbra is fontos szintek közelében az index, és a főbb részvények, de még nem kaptunk meghatározó jelet egyik irányba sem.
Tovább csökkent a segélykérők száma az USA-ban
2010. július 29. 15:10
Múlt héten 11 ezerrel kevesebben (457 ezren) fordultak első ízben munkanélküli segélyért az USA-ban, mint egy héttel korábban – jelentette az Amerikai Munkaügyi Minisztérium. Tekintettel arra, hogy az elemzői konszenzus 460 ezer volt, az adat kisebb pozitív meglepetést okozott.
Múlt héten ismét kevesebb új segélykérelmet regisztráltak az amerikai munkaügyi hivatalokban, mint egy héttel korábban, ami arra utal, hogy a munkaerőpiaci feszültségek ha még csak lassan is, de enyhülnek. A Munkaügyi Minisztérium jelentése szerint a segélykérelmek száma 11 ezerrel 457 ezerre, a segélykérelmek számának négyhetes mozgóátlaga 4.5 ezerrel 452.5 ezerre (közel kéthónapos mélypontra), a tartósan munkanélküli segélyből élők számának négyhetes mozgóátlaga pedig 18 ezerrel 4.55 millióra (másfél éves mélypontra) csökkent.
Forrás: portfolio.hu
Robban az ásványvízpiac? – A teli palackok mellett a gyártók részvényei is kelendőek lehetnek
2010. július 29. 13:03
Átalakulóban van a világ italpiaca: a fogyasztók évről évre az egészségesebb termékeket keresik, ami alapvetően az ásványvízgyártóknak kedvez. Igaz, az üdítőgyártók sem alszanak, hanem évről-évre újabb, egészségesebb termékeket fejlesztenek és egyre ütemesebben lépnek előre az ásványvízpiacon is. Az ásványvíz Magyarországon is jól fogy, évről évre több palackot értékesítenek, de az igazi robbanás a kínai piacon várható. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzéséből kiderül, hogy az ásványvíz- és üdítő fogyasztást nem csak a nyári meleg, hanem a gazdaság állapota is befolyásolja: az elmúlt két év gazdasági visszaesése elsősorban az üdítőgyártók piacát érintette kedvezőtlenül.
A 20 éves Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzésében az ásványvíz- és üdítő gyártók piacát, és az azzal kapcsolatos befektetési lehetőségeket vizsgálta. Read more
Tőzsdekörkép a reggeli(tőzsdenyitás) előtt
2010. július 29. 08:40
Ázsia – romló hangulat
Valószínűleg a tegnapi gyenge európai és amerikai piaczárások hatására, az ázsiai részvényindexek kereskedése is rosszabb hangulatban folyik. A tegnapi meglepően pozitív piaci változásokat, ma egy kisebb visszaesés követte. A Nikkei 0,81%-ot esett, a sanghaji index 0,06%-al, míg a HSI 0,11%-al csökkent szerdai záró értékéhez képest.
Devizapiacok – ugyanaz a nóta
Az EUR/USD és a GBP/USD tovább tör felfelé, Read more
A lendület gyenge, az ellenállások erősek voltak – technikai elemzés
2010. július 29. 06:26
Kevés volt a BUX reggeli lendülete a fontos ellenállási szintek áttöréséhez, és a hangulat fokozatos megromlásának köszönhetően egész napos lecsorgást követően mínuszban zárt az index. Időközben a tengerentúlon is korrekcióba kezdtek a piacok, így most elfogyni látszik az emelkedés lendülete, de egyelőre komolyabb probléma nincsen. Technikailag nagyon fontos szintek állították meg tegnap az árfolyamok emelkedését, ezekkel ki is rajzolódott a későbbi esetleges megerősített kitörési szint (főként az OTP-ben). Mindenesetre résen kell lennünk, minden pozíció esetében legyen bent stop, vízválasztó szinteken az index.
Csökkenő veszteség a Rábánál.
2010. július 28. 20:07
Csökkentette veszteségét az idei első félévben a Rába Járműipari Holding Nyrt., a győri székhelyű cég 2010 első hat hónapjában 967 millió forint veszteséget ért el a tavalyi első féléves 2,363 milliárd forintos veszteséggel szemben – derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán publikált nem auditált, konszolidált jelentéséből.
A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti jelentés alapján a Rába Csoport árbevétele 3,1 százalékkal lett alacsonyabb 2009 első félévéhez képest, 17,7 milliárd forintot ért el – olvasható a jelentésben. Read more
Mozdulatlanság, kivárás, fáradság jelei a tőzsdéken
2010. július 28. 15:11
USA nyitás előtti körkép
Kifejezetten jó hangulatban telt ma az ázsiai kereskedési időszak, hiszen az elmúlt napokkal ellentétben, mindhárom nagy részvényindex pozitívan zárt. A ShangHai Index 2,26%-os, a HSI 0, 56%-os, míg a Nikkei 2,70%-os emelkedést ért el a tegnapi naphoz képest.
Európában ezzel szemben folytatódott a lagymatag kereskedés. A francia tőzsdeindex +0,5% körüli pluszban van jelenleg, míg a német Dax ugyanilyen mértékű mínuszban áll. Az FTSE250 0,71%-ot vesztett eddig értékéből. Sajnos a BUX sem tudja megismételni tegnapi szárnyalását: a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe eddig a percig mindössze 0,23%-os növekedést produkált. Read more