7,5 százalékra csökkent a munkanélküliség Németországban

2010. június 30. 11:50

Júniusban 7,5 százalékra csökkent a német munkanélküliségi ráta a májusi 7,7 százalékról. A regisztrált munkanélküliek száma 88 ezerrel 3,153 millióra mérséklődött – közölte a berlini munkaügyi minisztérium.

Szezonális kiigazítással a munkanélküliségi ráta júniusban 7,7 százalék, megegyezik a májusival. A munkanélküliek száma a kiigazított adatok szerint 21 ezerrel csökkent 3,23 millióra. A Reuters és a Dow Jones hírügynökségek által a múlt héten megkérdezett szakértők szezonálisan kiigazítva 25 ezres csökkenést vártak a regisztrált munkanélküliek számában.

Az áruhitelezés és az innovatív készülékek kelthetik csak életre a műszaki és multimédia cikkek piacát

2010. június 30. 10:39

2010. június 30. - Míg a kiskereskedelmi forgalom 3,8 százalékkal csökkent, addig ezen belül a műszaki cikkek piacán ennek duplája volt a visszaesés. Iparági szakértők szerint ezen csak a forradalmi technológiák piacra jutása, illetve a hitelpiac újbóli beindulása változtathat.

A Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben közzétett adatai szerint 2010 első négy hónapjában 3,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. Az adatok tanúsága szerint ezen belül 7 százalékot meghaladó mértékű volt a visszaesés a bútor, iparcikk és építőanyag kategóriában. Read more

80 millió friss tőkét kapott a Gazdasági Rádió

2010. június 30. 08:12

Zártkörű részvénykibocsátás révén 80 millió forinttal nőtt a Gazdasági Rádiót működtető MŰSOR-HANG Zrt. alaptőkéje.

A Phylaxia 1912. Holding Nyrt. június 29-én döntött az egyszemélyes tulajdonában álló, a Gazdasági Rádiót működtető MŰSOR-HANG Zrt. alaptőkéjének felemeléséről, új részvények zártkörű forgalomba hozatalával – közölte a cég kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Az alaptőke-emelés összege 80 millió forint, amellyel összefüggésben 80 darab, a korábbiakban kibocsátott részvényekkel mindenben azonos jogokat biztosító, egyenként 1 millió forint névértékű kibocsátási értékű, dematerializált előállítású törzsrészvény nem pénzbeli hozzájárulás ellenében történő kibocsátására kerül sor.

A felemelt teljes alaptőke nagysága 360 millió forint. A felemelt teljes alaptőke 360 darab, egyenként 1 millió forint névértékű törzsrészvényből áll.

Letörés előtt? – technikai elemzés

2010. június 30. 08:05

Tovább folytatódott a lejtmenet a piacokon, ez alól a hazai piac sem tudta magát kivonni, bár az OTP kivételével látványosan tartották a blue chip-ek árfolyamát. Ez valószínűleg a negyedéves zárásoknak tudható be, az alapkezelők nem akarták elengedni a papírokat. A tengerentúlon is hatalmas esést láthattunk, igen fontos szintek estek el, így tér nyílhat a további csökkenéshez. A hangulat azóta némiképp javult, így egy mínuszos kezdés után felfelé araszolgató árfolyamokra lehet számítani Budapesten, de a fő irány továbbra is a short.

Read more

Aranylázat jósolnak külföldi bankok

2010. június 30. 07:24

Több nemzetközi bank szakértői is az arany drágulására számítanak. Az egyik prognózis szerint szeptember végéig bő tíz százalékkal drágulhat a nemesfém, egy másik előrejelzés pedig egy éven belül 1600 dolláros árfolyamot valószínűsít.

Egyre magasabbra emelkedhet az arany ára, amiatt, hogy több gazdaságilag fejlett ország jelentős adósságállománnyal küzd, ráadásul erősödnek az újabb világgazdasági recesszióval kapcsolatos félelmek.

Ebben a piaci helyzetben pedig az arany mint biztonságos befektetési eszköz iránti kereslet megugrik – derül ki a Société Générale francia bank kedden publikált elemzéséből. Read more

Gyenge a hazai piac – technikai elemzés

2010. június 29. 06:08

Tegnap nem történt érdemi elmozdulás a hazai piacon, enyhén pozitív nemzetközi hangulatban az árfolyamok vegyesen mozdultak el, az OTP esetében tovább folytatódott az eladói nyomás, míg a Mol viszonylag felszabadultan araszolgatott felfelé. Az említett enyhén pozitív nemzetközi hangulat azóta elillant, így tovább folytatódhat a lecsorgás indexszinten. A grafikonok kezdenek igen csúnyán festeni, az esetleges emelkedésekben továbbra is shortnyitás a megfelelő stratégia, a meglévő shortok nyugodtan tarthatók.

Read more

Mit hoz a hétfő? – technikai elemzés

2010. június 28. 05:58

A pénteki kereskedésben elsősorban az OTP-nek köszönhetően igen komoly pánik alakult ki. Ebben szerepet játszott a romániai megszorítások elleni tüntetés, a reggeli felszúrás után egész nap igen intenzíven adták a papírt. Komoly várakozások előzték meg a hétvégi G20-csúcsot, de összességében semmi újjal nem rukkoltak elő a világ vezető nagyhatalmai, amolyan “nesze semmi, fogd meg jól” nyilatkozatok születtek ismét. Így – bár már a pénteki tengerentúli kereskedésben megnyugodtak a piacok – ne számítsunk komoly pozitív korrekcióra a mai délelőttön.

Read more

G20: nincs lesz megállapodás a bankadóról

2010. június 27. 07:53

A fejlett és fejlődő országok (G20) vezetőinek Torontóban tartott kétnapos csúcstalálkozójukon szembe kell nézniük azzal, hogy nincs egyetértés közöttük a bankadót illetően.
A “bankadó terén nem lesz megállapodás a Húszak között, ez már tény” – jelentette ki Berlusconi olasz kormányfő szombaton újságírók előtt, néhány órával a csúcstalálkozó kezdetét megelőzően.

“Annak alapján, amit megtudtam a tárgyalók előkészítő munkájából, negatív döntésre kell számítanunk” – mondta Angela Merkel német kancellár, megerősítve, hogy Nicolas Sarkozy francia elnöknél is szorgalmazta a bankadó bevezetését.
“Sajnos, a Húszak között nincs konszenzus sem a bankadóról, sem a pénzügyi tranzakciókat terhelő adóról” – mondta a német kancellár.

A G20 ugyanakkor nem akadályozza meg, hogy az adót támogató országok azt bevezessék – mondta egy magas rangú kanadai illetékes, amelynek országa a G20-csúcs házigazdája. Read more

Új időszámítás indul a bankvilágban a tengerentúlon

2010. június 26. 22:49

Célegyenesbe került az utóbbi hetven év legjelentősebb amerikai pénzügyi reformja, a szövegre már csak rá kell bólintania a kongresszusnak. Bankadót, letört spekulációt, feldarabolt pénzintézeteket és beperelt hitelminősítőket hozhat az amerikai történelem legkeményebb fogyasztóvédelmi csomagja.

“Az új amerikai pénzügyi szabályozás példa lehet bármelyik ország számára, ez a modell ugyanis minden nemzetet képes megvédeni” – ezt mondta a Bloomberg hírügynökség beszámolója szerint Barack Obama amerikai elnök a Wall Streetet újraszabályozó törvényjavaslatról, amiről pénteken állapodtak meg a törvényalkotók a tengerentúlon. Az elnök az amerikai történelem legkeményebb fogyasztóvédelmi reformjának nevezte a megállapodást, és azt még a tervezet ellenzői sem vonják kétségbe, hogy ez az elmúlt hetven év legnagyobb horderejű pénzügyi szabályozása, ami az egész bankvilágot felforgatja majd. Read more

Tartották a BUX-ot – technikai elemzés

2010. június 25. 06:14

A tegnapi kereskedésben meglepően jól tartotta magát a hazai részvénypiac, azon belül is főként az OTP-nek, és a Mol-nak köszönhető, hogy nem esett nagyobbat az index. A nemzetközi hangulat meglehetősen rossz, a görög államadósság CDS-felára rekordmagasságba ugrott, ismét előtérbe kerültek a dél-európai államok problémái, hatalmasat zakózott a görög, és a spanyol részvényindex, de nem kerülték el sorsukat a fejlett piacok sem. Mindezek ellenére a magyar, és a lengyel piacot nagyon szépen megtartották valamilyen okból. Az USA-indexek is estek, és a hangulat azóta sem javult számottevően, így további csökkenésre kell számítani a piacokon.

Read more

Következő oldal