Bizonytalan BUX – technikai elemzés

(Trendlines.hu )2010. március 31. 06:20

hirdetés
zletitervek.hu

Tegnap is a hétfői forgatókönyvet láthattuk megismétlődni a hazai piacon. A nemzetközi hangulat hatására igen erős kezdés után megérkeztek az eladók, és egész nap nyomás alatt tartották a piacot. Így megint esés lett a vége – az OTP vezetésével. Mivel viszonylag alacsony forgalom mellett zajlanak le ezek az esések, egyelőre nem beszélhetünk komolyabb eladásokról, inkább a piac egészséges korrekciójáról az elmúlt hetek erőltetett hegymenete után.

“Erős a gyanúnk, hogy a jelenlegi emelkedés már a 2009. március óta tartó bikapiac “háziasszony-szakasza”, ennek ellenére természetesen akár még hónapokig folytatódhat, nem kell tehát megijedni, de ezt nem árt tudni. A bikapiacok kifulladásának egyik legbiztosabb jele: a kisebb kapitalizációjú részvények rallija. Erről egyelőre nincs szó, láthattunk már meghúzásokat egyes papírokban, de csak néhány napig tartott a lelkesedés. Előbb ki kell fulladnia a nagyoknak, és az ott keletkezett hatalmas tőkét fogják továbbáramoltatni. Mindenesetre nyitva tartjuk a szemünket, folyamatosan követjük a midcap-eket, hiszen kis szerencsével igen magas hozamokat lehet rajtuk elérni az említett időszakban.” – ez lesz a mottónk a következő hetekben.

A nagyok egyelőre a kifulladás jeleit mutatják (főként az OTP), így most már néhány kisebb kapitalizációjú részvényt is felveszünk a palettánkra, a mai elemzésben az Econet, és a Fotex árfolyammozgását vesézzük ki.

Piaci kitekintő: a tengerentúli piacok pozitív kezdés után csökkenésnek indultak, de félidőben ismét megjelentek a vevők, így sikerült mindhárom fontosabb indexnek a pozitív tartományban zárnia. Nagyon gyenge tehát az eladói oldal, így a nemzetközi hangulat ma is enyhén pozitív. Ázsiában vegyes képet mutatnak a piacok, míg a futures indexek enyhe csökkenésben jelenleg. A devizapiacon felemás a kép: a yen jelentősen gyengül, míg a dollár enyhén erősödik az euróval szemben.

BUX index technikai elemzése

A harmadik piros gyertya érkezett tegnap, ezzel letört a rövidtávú emelkedő trend. Amennyiben enyhül itthon a  hangulat, megpróbálkozhat a csatorna visszatesztelésével, de érdemi emelkedést most nem várunk az indextől.

Támasz: 24.350 (korábbi csatorna alsó vonala) | Ellenállás: 25.000 (lélektani szint)

Itt jól látható, hogy az új csatorna ellenállása kb. 26.000 pontra tehető, de egyelőre nem sikerült a szint elérése.

BUX1012 határidős index technikai elemzése

Folytatta az útját a piros csökkenő csatornában, de zárásra letörte az 50 órás mozgóátlagot, mely igen negatív jelzés. A piros csatorna kiváló long beszállási pontot jelezhet (felfelé való kitörés esetén) – erre azonban valószínűleg még várnunk kell.

Támasz: 24.650 (csökkenő csatorna) | Ellenállás: 24.868 (MVA 50)

Econet részvény technikai elemzése

Az Exit programmagazin megvásárlásáról szóló hírek miatti két napos hisztéria óta folyamatosan csorog lefelé, de nem árt résen lennünk, hiszen hirtelen szokott megindulni. Támasz az 50 napos mozgóátlag.

Támasz: 120 Ft (MVA 21, MVA 50) | Ellenállás: 128 Ft (Fibo 23,6 %)

A heti grafikon önmagáért beszél, a zászló alakzatból való esetleges kitörés adhat szignált.

Támasz: 121 Ft (MVA 21) | Ellenállás: 130 Ft (zászló ellenállása)

Egis részvény technikai elemzése

Tovább oldalazgat a sávból számított célárunk felett. Óvatosságra intő jel az MACD eladási jelzése, mindenképpen használjunk stop megbízást.

Támasz: 20.835 Ft (sávból számított célár) | Ellenállás: 21.478 Ft (Fibo 0 %)

Fotex részvény technikai elemzése

A Fotex esetében napi felbontáson egy kiteljesedett Elliott-ciklust lehet felfedezni. Elérte az 5. pont számított értékét, így elviekben most az 5-A, korrekciós szakaszban lehet. Pirossal jelöltük a középtávú csökkenő csatornáját, mivel az alsóból hosszú idő után kitört, illenék megérintenie a felső vonalat is.

Támasz: 424 Ft (emelkedő csatorna alsó vonala)  | Ellenállás: 445 Ft (felső csatorna)

A heti felbontás érdekesebb, egy lehetséges fülescsésze alakzatot rajzoltunk be, melynek nyakvonala 670 Ft-nál húzódik.

Támasz: 392 Ft (MVA 50) | Ellenállás: 570 Ft (fülescsésze nyakvonala)

Mol részvény technikai elemzése

Tegnap úgy festett, sikerült a kitörés, de aztán visszaejtették az ellenállási vonal alá. A kérdés továbbra is nyitva áll, de azért óvatosan a papírral, csak tényleges kitörést vegyünk meg.

Támasz: 20.250 Ft (kitörési szint) | Ellenállás: 21.300-21.500 (felső csatorna felső vonala)

Mtelekom részvény technikai elemzése

Itt megindult az 5-A, korrekciós szakasz, de az osztalékspekuláció miatt folyamatosan aláálltak csökkenésben. Így érdekes lehet a további mozgása.

Támasz: 786 Ft (Fibo 50 %) | Ellenállás: 800 Ft (lokális tető)

OTP részvény technikai elemzése

Tegnap nem bírta a 7.000 Ft-os lélektani szint az eladói nyomást, itt is letört az emelkedő csatorna. Egy visszatesztelésre azért még futhatja az erejéből, de azért erre ne nyissunk longot, a beragadt pozíciókat lehet majd zárni.

Támasz: 6.800 Ft | Ellenállás: 7.000 Ft

Itt jelöltük az Elliott-ciklus lehetséges további pontjait. Elviekben lehetséges, hogy az 5-A szakasz tegnap lezárult, és az A-B emelkedő szakasz jön, a korábbi csatorna visszatesztelésével.

Támasz: 6.900 Ft (csatorna alja) | Ellenállás: 7.085 Ft (MVA 50)

Richter részvény technikai elemzése

A 21 napos mozgóátlag egyelőre tartja az árfolyamot, de az MACD indikátor már eladáson. Egyelőre nem látni benne lehetőséget.

Támasz: 42.243 Ft (MVA 21) | Ellenállás: 43.100 Ft

EUR/HUF devizakereszt technikai elemzése

Immár végérvényesen elmondhatjuk, hogy long a jó irány, tegnap szignifikánsan átvitte a 265-ös szintet. Az első komolyabb ellenállása csak 268 felett, az 50 napos mozgóátlag, addig gond nélkül elmehet.

Támasz: 258, 263 (sáv alja), 264,81 (MVA 21) | Ellenállás: 268,40 (MVA 50)

Minden Kedves Olvasónknak sikeres kereskedést kívánunk!

Készítette: Varga Zoltán

Hozzászólások

2 hozzászólás | Bizonytalan BUX – technikai elemzés

  1. bux trader | 2010. március 31. 07:50

    Szia Zoli!

    A Richternél a korábbi 39.500ról való pattanáskor is eladási jelet mutatott az MACD, érdemes erre is figyelni, még mielőtt leírnánk!
    Ha a Richter beesne, lentebb még innen is, akkor a hazai piacnak annyi volt…

  2. Varga Zoltán | 2010. március 31. 10:59

    Szia Bux trader!

    Igen, de ott már volt egy korábbi alj, ami támasztotta. Most nem nagyon van.

Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!