Megszólalt a jósprofesszor: esés jön!

(Trendlines.hu )2010. január 24. 01:13

Az év második felében vége szakadhat a részvénypiacok szárnyalásának, nyilatkozta a Bloomberg Tv-ben a válság megjövendölése miatt elhíresült Nouriel Roubini. A jósprofesszor is beállt azok sorába, akik több fejlett ország eladósodottságának növekedése miatt az állampapírpiacba vetett bizalom megingására hívja fel a figyelmet.

Amennyiben helyesek a várakozásaim, úgy az idei év második felében lassulhatnak már az amerikai, európai és japán gazdaságok. Emiatt a legtöbb makrogazdasági adat negatív meglepetéssel szolgálhat, ami a részvénypiacok lefelé irányuló korrekciójához vezethet majd.

A New York University professzora szerint a reálgazdaságban bár folyamatosan lehet a javulás jeleit tapasztalni, a részvénypiacok eközben már a csillagos egekbe szöktek. A nyersanyagpiaci korrekció esélye kicsi, amit a fejlődő országok felőli kereslettel magyaráz.

Roubini eközben a Forbesnak is publikált, melyben azt írja, hogy a gyenge gazdasági helyrerázódás és az elöregedő társadalom hatására egyre nő majd az adósságteher több fejlett országban is, mint például az USA-ban, Nagy Britanniában, Japánban és számos eurózóna tagországban.

Amennyiben az egyes országok inkább tovább folytatják az ultra laza gazdaságpolitikát a gazdasági növekedés támogatása miatt, minthogy a fiskális konszolidációra kezdenének fókuszálni, úgy a befektetők aggodalmukban szép lassan egyhalhatják a korábban biztonságosnak hitt kötvénypiacokat. Roubini szerint az USA és Japán pozíciója ilyen tekintetben a legerősebb.

Egy hongkongi pénzügyi konferencián Roubini azt mondta, hogy a kínai fogyasztók jelentőségének érdemi szintre emelkedéséhez még évtizedekre van szükség. Kína nem lehet egyedül a világgazdaság motorja, az exportorientáltságról a befelé fordulás irányába való elmozdulás hosszú folyamatnak ígérkezik.

Ennek ellenére befektetési szempontból Roubini Kínát favorizálja, hiszen a fejlett régiók magas munkanélküliséggel, megroggyant hitel rendszerrel és alacsony ipari termelékenységgel kell, hogy szembesüljenek.
Forrás: portfolio.hu

Hozzászólások

Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!