Folytatódhat az esés – technikai elemzés
2010. január 29. 07:33
Az optimista kezdés után délutánra alaposan elromlott a hangulat, melyet a rossz makroadatok alapoztak meg, illetve a negatív amerikai tőzsdenyitás tette fel a pontot az i-re. A hazai piac zárása után a tengerentúlon folytatódott a lejtmenet, igen komoly veszteségben zártak az indexek. A hangulat ma reggel sem javul, így a BUX minden bizonnyal réssel fog nyitni.
Megerősítették Bernanke Fed-elnöki jelölését
2010. január 29. 05:06
A washingtoni szenátus csütörtökön megerősítette Ben Bernanke Fed-elnöki jelölését. Az amerikai szövetségi törvényhozás 70-30 arányú szavazással hagyta jóvá Barack Obama elnök jelöltjét, aki második négyéves periódusát kezdheti meg a központi bank élén.
A szavazást éles vita előzte meg, Bernanke kritikusai bírálták azt, ahogyan a Fed a pénzügyi válságot kezelte. Három évtizede nem ütközött ennyire kemény ellenállásba a Fed-elnöki jelölés, igaz, a szenátus még soha nem utasította el az amerikai elnök jelöltjét. Read more
A Mol lendülete tartotta meg a BUX-ot csütörtökön
2010. január 28. 18:18
Jól kezdte a napot a Budapesti Értéktőzsde, az index is másfél százalék körüli pluszt mutatott, majd napközben tovább erősödött a piac. A délután napvilágra került amerikai adatok hatására azonban ismét lejtmenet következett, és a nyereség jelentős része elfogyott.
Az átlagost megközelítő 19 milliárdos forgalom mellett erősödött csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, mely 155,30 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 21559,36 ponton zárt. Read more
A Fed döntése hozta meg a vásárlókedvet New Yorkban
2010. január 28. 09:48
Míg a nap első fele inkább a defenzív befektetői stratégiáról szólt és kisebb mínuszt mutattak a tengerentúli tőzsdék, addig az utolsó két óra újra emelkedést hozott. A New York-i indexek a zárásra mérsékelt emelkedést mutattak.
A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,41 százalékos emelkedéssel 10236 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,8 százalékkal 2221 pontra ugrott. Az S&P 500-as mutató 0,50 százalékkal 1097 pontra erősödött. Read more
Titkos banki játszmák – nem jó dolog hitelezni
2010. január 27. 11:04
Felfüggesztette egyes kintlévő hiteleinek megújítását Kína legnagyobb bankja, az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) – a döntés része annak a folyamatnak, melyben a hatóságok a hitelezés visszafogására ösztönzik a pénzintézeteket, ők maguk pedig önmérsékletet tanúsítanak. A kínai hitelezéssel kapcsolatban azonban ennél jóval megdöbbentőbb hírek is szárnyra kapnak napról napra, olyanok például, miszerint egyes bankok visszaveszik már kihelyezett hiteleiket. Read more
Bizonytalan kilátások – technikai elemzés
2010. január 27. 07:24
Egy komolyabb esés lehetőségére virradt a keddi nap, és nyitás után ellentmondást nem tűrően el is indultak az árfolyamok lefelé, azonban a nemzetközi hangulat fokozatos javulásával szépen visszakanyarodott az index.
A tőzsde és a pszichológia
2010. január 26. 11:20
Sokak számára újdonságként hathat az a tény, hogy a tőzsde nem csupán a pénzről és a számokról szól. Sőt… Mi is uralja leginkább ezt a világot?
A félelem, a kapzsiság és a tömegpszichológia. A kereskedők 95%-a az előbb említett tulajdonságokból következő mentális buktatók miatt nem tud konzisztens profitot elérni. A sikeres kereskedő fegyvertára 80%-ban a helyes mentális és pszichológiai felkészültségből áll, amely magában foglalja mind az egyéni önfegyelmet, mind a tömeg pszichológia ismeretét. Hogy miért is? Read more
Gyengülő forint, tébláboló dollár – technikai elemzés
2010. január 26. 07:36
Elemzésünkben néhány fontosabb devizakereszt grafikonját vizsgáljuk meg. Érdemes most figyelni a devizapiaci mozgásokat, hiszen a carry-trade pozíciók ismételt elharapózása nyomán kitűnően jelezhetik az éppen aktuális tőkeáramlási irányokat. A carry párokon kívül természetesen számba vesszük a hazai fizetőeszköz jövőbeni kilátásait is.
Ismét veszélyben lehetnek a támaszok – technikai elemzés
2010. január 26. 06:57
A tegnapi napon egyfajta visszatesztelést láthattunk, délig folyamatosan emelkedtek az árfolyamok, majd némi megingás mutatkozott, de zárásra megint felhúzták az indexeket. Ennek ma meg lehet a böjtje, hiszen ismét jelentősen romlott a nemzetközi hangulat.
Szerdán kitör a lázadás? – Soros György lelkes, Németország készül
2010. január 26. 05:24
Forró témát dobott be múlt csütörtökön Barack Obama az e hét szerdáján kezdődő davosi Világgazdasági Fórum programjába. A világ üzleti vezetői nyilatkozatversenyt folytatnak az amerikai elnök radikális javaslatairól, Németország pedig jelezte: saját tervekkel fog előállni a következő hetekben. Soros György Obama pártjára állt: lelkesen üdvözölte az elnök terveit. Read more

