Megszűnik a Sláger és a Danubius – Befutott az econet

(Trendlines.hu )2009. október 28. 14:42

hirdetés
zletitervek.hu

Az Index információi szerint megszületett az ORTT döntése frekvencia-ügyben: a Danubius
és a Sláger Rádió megszűnik, ugyanis az előbbi frekvenciájáért folyó versenyt az Advenio, az utóbbiért pedig az econet.hu-hoz köthető FM1-konzorcium nyerte.

Az Advenio nyerte a Danubius Rádió frekvenciájáért folyó versenyt, míg a Sláger helyén az ORTT döntése értelmében az FM1-konzorcium adhat ezentúl – értesült az Index. Laptársunk információi szerint az Országos Rádió és Televízió Testület mai ülésén elbukott az elnök Majtényi László javaslata, nem zárták ki a két pályázót azért, mert irreálisan magas koncessziós díjat ajánlottak. Az Advenio árbevétele 55 százalékát, az FM1 a felét ígérte, holott a rádiós piacon ekkora nyereségrátát lehetetlen elérni.

Az Index úgy tudja, hogy az Advenio és az FM1 konzorcium is úgynevezett sales house-rendszert dolgozott ki, amelynek lényege, hogy a reklámidőt külső cég veszi meg és adja tovább, tehát a nyereség jelentős része ott a cégnél realizálódik. Úgy tudják, az árbevétel fele így körülbelül évi 300-400 millió forint lesz várhatóan.

Az ORTT ülésén az Index szerint 12:10 arányban szavaztak az elnök kizárásra vonatkozó javaslata ellen, Tímár János, a szabad demokrata delegált nem vett részt a döntéshozatalban. A nyertes rádiókat az MSZP, a Fidesz és a KDNP delegáltjai támogatták. Maga Majtényi László az első körben nem is szavazhatott, de nem is várta meg, lesz-e második forduló, távozott az ülésről.

Országos lesz a radiocafe?

Mint ismeretes, az FM1 Konzorciumban egy tőzsdei társaságnak, az econet.hu-nak az EMG/radiocafé divíziója rendelkezik 100%-os részesedéssel. A társaság még korábban egy közleményt jelentetett meg, melyben hangsúlyozta, hogy az általa üzemeltetni tervezett országos rádiónak már az első teljes évi (2010-es) árbevétele várhatóan milliárdos nagyságrendű összeget jelentene, amivel értelemszerűen az EMG és ezen keresztül az econet.hu konszolidált árbevétele és a projekt megtérülését követően az eredményessége is nőne.

“Egy országos rádió beindítása és működtetése a beruházási időszakban – a bevételek függvényében – a társaság saját erőforrásain felüli további forrásbevonást igényelhet. Erre a szükséges időben és mértékben akár a költséghatékonysági okokból nem a radiocafé átalakításával, hanem újonnan létrehozandó részvénytársaság, akár az econet.hu cégcsoport más szintjén is sor kerülhet majd. A forrásbevonás módja az econet.hu szintjén hitel, tőke vagy ezek kombinációja, az országos rádió részvénytársaság szintjén alapvetően a saját tőkeelemek növelése lehet.

Egy esetleges későbbi külső tőkebefektetés során figyelemmel lenne és törekedne a társaság arra, hogy az országos rádióban az EMG/radiocafé részesedés – és ezáltal az adó tartalmi meghatározottsága – ne csökkenjen a Média Törvény szerinti befolyásoló részesedés alá” – mondták akkor az econetnél.

(portfolio.hu)

Hozzászólások

2 hozzászólás | Megszűnik a Sláger és a Danubius – Befutott az econet

  1. spels | 2009. október 31. 06:44

    Mocskos politikusok az ember egyetlen ingyen szórakózási lehetőségét is elveszik.
    Ezt is csak eben az országban tehetik meg .
    Kilyárna már egy jó kis forradalom ennek az országnak.
    Ki írtani az összes köcsög maffiozó politikust
    Sajnos sokan vannak

    Remélem elolvassa ezt mindenki Főleg a Bajnai a kis köcsög tönkre teszi az országot A másik köcsög Ferivelel kézen fogva.

  2. Magyar | 2009. november 1. 19:13

    “A Sláger és Danubius Rádió – csakúgy, mint a többi kereskedelmi állomás – nem felel meg a társadalmi igényeknek. Farizeus módon a „hallgatók igényeire” hivatkozva rekesztették ki műsorfolyamukból az olyan népszerű hazai zenekarokat, mint például a Mahasz lemezeladási listáját vezető a Hungarica. De a frekvenciák ügyében kötött paktum sötét és piszkos háttere alapján sajnos az új nyertesektől is ugyanez az eszmeiség várható, csupán a slepp lesz más.”

Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!