Merre tovább? – technikai elemzés

(Trendlines.hu )2009. augusztus 3. 06:19

hirdetés
zletitervek.hu

kep4Az elmúlt héten tovább emelkedtek a piacok, a hazai tőzsde grafikonján pénteken hatalmas forgalom mellett, a napvégi felhúzásnak köszönhetően egy újabb zöld gyertya díszeleg. A forgalom drasztikus emelkedése az eladók nagyszámú jelenlétére figyelmeztet. Ebből még nem következik bizonyosan fordulat, de már túlságosan bullos mindenki, általában ilyenkor szokott fordulni a piac. A long pozíciók esetében célszerű beállítani a stop szinteket.

Technikailag az összes vezető papír esetében látunk még teret felfelé, de bármikor érkezhetnek a profitrealizálók, mely egy derekas korrekciót eredményezhet. Nehéz megmondani, hogy mikor, és minek a hatására fog ez bekövetkezni, de készülnünk kell rá. A shortoknak egyelőre magas a kockázata, hiszen egyfajta “vételi pánik” lett úrrá a befektetőkön az utóbbi napokban. Emiatt az emelkedés folytatódhat, sőt begyorsulhat, de ne feledjük, hogy ez a jelenség kiváló kontraindikátor szokott lenni.

Piaci kitekintő: Amerikában a kezdeti lelkesedés alábbhagyott pénteken, vegyesen zártak a piacok. Ma hajnalban Ázsiában szintén vegyes a kép, de inkább a pozitív tartományban mozognak a fontosabb indexek. Az USA futures-ek pluszban vannak. A Forint 265 körül indíthatja a hetet. Említést érdemel az olaj árfolyama, mely pillanatnyilag már a 70 dolláros szintet kóstolgatja.

BUX index technikai elemzése

Elsőként egy érdekes grafikont mutatunk. A pénteki hihetetlenül magas forgalom figyelmeztető jelzés lehet, ilyen esetekben általában rövidtávú trendforduló, de legalább megálló szokott következni. Jelöltük az utóbbi hónapok során a hasonló forgalom megugrásokat.

forgalom

A BUX majdhogynem teljesen betöltötte az esésben hagyott fontos rését. Mivel valószínűleg felette rengeteg short pozíció stop szintjét helyezték el, két lehetőség van: betöltés után a stop-ok aktiválódásának köszönhetően újabb vételi pánik következik, vagy újabb stop-védő shortok nyitásával próbálkoznak. Az utóbbit tartjuk valószínűbbnek, és ezt láthattuk pénteken is, emiatt emelkedett oly drasztikusan a forgalom. Az Elliott-ciklus továbbra is él, az 5. pont 18.000 fölé mutat. Mielőtt ezt a szintet eléri, nem zárhatunk ki egy nagyobb korrekciót.

bux

Támasz: 16.589 (Fibo 23,6 %) | Ellenállás: 17.337-17.357 (rés nyitva maradt része)

BUX 0912 határidős index technikai elemzése

A pénteki gyertya némi bizonytalanságról árulkodik. Meglehetősen nehéz most pozícióba lépni, talán tanácsos megvárni egy korrekciót. Itt is él az Elliott-ciklus.

bux0912

Támasz: 16.600 (előző korrekció) | Ellenállás: 17.700 (lokális tető)

Az órás grafikonon látható, hogy egy enyhébb emelkedő trendcsatorna mentén mozog. Negatív divergencia figyelhető meg az indikátorok és az árfolyam között, mely önmagában még nem hoz korrekciót, de azért érdemes figyelni rá, nem árt az óvatosság. Short jeleket egyelőre nem kapunk.

bux0912-60

Támasz: 17.179 (MVA 21) | Ellenállás: 17.700 (lokális tető)

Egis részvény technikai elemzése

Úgy tűnik, sikerült áttörnie a korábbi erős ellenállási szintet, így elvben szabad az út 20.000 Ft-ig. A pénteken hagyott rés a támasz.

egis

Támasz: 18.350-18.395 Ft (rés) | Ellenállás: 20.000 Ft (sávból számított célár)

Mol részvény technikai elemzése

A megtorpanás után ismét felfelé vette az irányt, de a 14.000 Ft erős ellenállás. Amennyiben áttöri, van még tér felfelé, egészen a 14.500-14.700 Ft-os szintekig.

mol

Támasz: 13.032 Ft (Fibo 23,6 %) | Ellenállás: 14.000 Ft (lélektani, technikai szint)

Az órás grafikon alapján egyelőre kivárást tanácsolnánk, hiszen ebből az alakzatból sok minden kisülhet, többek között akár dupla tető is.

mol-60

Támasz: 13.540 Ft (MVA 21) | Ellenállás: 13.800 Ft (lokális tető)

Mtelekom részvény technikai elemzése

Feltapadt a korábbi célárunkra, 680 Ft-nál. Szignifikáns áttörés esetén elérhetőek a 700-720 Ft-os szintek. A kamatcsökkentés fundamentálisan is támogatja az árfolyam emelkedését.

mtelekom

Támasz: 652 Ft (Fibo 23,6 %) | Ellenállás: 680 Ft (lokális tető)

OTP részvény technikai elemzése

A bankpapír húzza magával a hazai piacot, ezért kiemelt figyelmet kell szentelni. Egyelőre a 4.000 Ft-os lélektani szint megállított az emelkedést. Technikailag van még feljebb, hiszen új csúcson van, amennyiben nem romlik drasztikusan a nemzetközi hangulat, elérhető a 4.200 Ft-os szint is hamarosan.

otp

Támasz: 3.521 Ft (MVA 50) | Ellenállás: 4.000 Ft (lélektani szint)

A 60 perces grafikonon még jobban kivehető az emelkedő trend, és a megtorpanás, amit a 4.000 Ft okozott. Ma vagy holnap eldőlhet a további sorsa, technikailag egyelőre az emelkedésnek van nagyobb esélye, de ne feledjük a pénteki hisztérikusan magas forgalmat. A meglévő longokat stop-pal védjük, újat már veszélyes nyitni.

otp-60

Támasz: 3.807 Ft (MVA 21) | Ellenállás: 4.000 Ft (lélektani szint)

Richter részvény technikai elemzése

Felfelé kacsintgat a Richter is, bár a kitörés még nem szignifikáns. Amennyiben megtörténik, elérhető a korábban megjelölt 38.870 Ft-os szint.

richter

Támasz: 35.471 Ft (MVA 21) | Ellenállás: 37.400 Ft (Fibo 138,2 %)

EUR/HUF devizakereszt technikai elemzése

Érdemes ismét megvizsgálni az Euró/Forint grafikont. Egyre másra jönnek ki az optimistábbnál optimistább előrejelzések, olvashattunk már 250-nél erősebb év végi forint árfolyamról is. Hajlamosak vagyunk kissé szkeptikusan fogadni ezeket az elemzéseket, hiszen emlékszünk még 350-es prognózisokra is… Technikailag elérhetőnek tűnik a 260-262-es szint, de ott már igen komoly támaszok vannak, egyelőre nem várunk ennél erősebb forintot.

eurhuf

Támasz: 262,44 (Fibo 0 %) | Ellenállás: 270 (trendcsatorna felső vonala)

Készítette: Varga Zoltán

Hozzászólások

Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!