Az első félév sztárja: UNIQA B-RICH eszközalap
2009. július 30. 10:00
Az idén márciusban indult részvénypiaci szárnyalás megdöbbentően jó hozamokkal ajándékozta meg a részvényalapok tulajdonosait az első félévben. Hozzá kell tenni, a tavalyi hatalmas veszteségek után rá is fért az alapokra a javítás. Rövid áttekintő cikkünkben megnézzük, mely eszközalapok bizonyultak a legjobb döntésnek, melyek kevésbé. Majd a nyertes B-RICH eszközalap bemutatása után a régió tőzsdeindexeinek mozgását mutatjuk meg az év első hat hónapjában.
Korrekció söpört végig Európán – technikai elemzés
2009. július 29. 06:15
A tegnapi kereskedési napon igen erőteljes korrekció ment végbe az európai piacokon, de az amerikai indexeket megtartották, sőt a Nasdaq emelkedni tudott. Mai elemzésünkben arra a kérdésre keressük a választ, hogy a tegnapi esés egy szimpla technikai korrekció volt-e, vagy esetleg egy újabb csökkenő hullám indulása?
Mivel a forgalom igen erős volt, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tegnapi piros gyertya jelentőségét. A grafikonokon jelöltük a rövidtávú Fibo-szinteket is, ezek jelzik a korrekciós szinteket, mikortól beszélhetünk az emelkedés esetleges behalásáról. Egyelőre erről nincs szó, de nem árt az óvatosság. Short jelet még nem kaptunk, de az újabb longokkal érdemes várni.
100 bázispontos kamatvágás. Nagyot lépett az MNB!
2009. július 27. 14:10
A monetáris tanács a mai ülésén 100 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatszintjét. Január óta első ízben tudott lazítani a jegybank Európa legmagasabb alapkamatán. A kamatvágás mértéke meglepte a piacot, optimistább elemzők – többek között mi is – is maximum 75 bázispontos vágásra számítottak.
Sziporkázó piacok – technikai elemzés
2009. július 27. 06:04
Tovább emelkedtek a tőzsdék az elmúlt héten, így fontos szintekhez közelít a hazai index is. Egyelőre nem látni, mi fogja megtörni a pozitív hangulatot, így nem érdemes short pozíciókat keresni.
A BUX-indexen, illetve a határidős indexen, és az OTP grafikonján Elliott-ciklus fedezhető fel, a ciklus teteje még feljebb mutat. Érdemes lehet figyelni erre, és ennek megfelelően kereskedni. Szinte minden hazai blue chip erős, a gyógyszerpapírok kicsit megtorpantak, de aggodalomra nincs ok. Hazai szempontból fontos napnak nézünk elébe, hiszen az MNB kamatdöntő ülést tart. A nemzetközi elemzők 50 bázispontos kamatvágást tartanak valószínűnek, mi nem lepődnénk meg egy 75 bázispontos enyhítésen sem, hozzá kell tenni, szükségünk is lenne rá. Ez némiképp gyengítheti a Forint árfolyamát, de a kedvező nemzetközi hangulat miatt elenyésző lehet a hatás.
A BKIK nem támogatja a VI. kerületi “csendrendeletet” – Szóljon Ön is hozzá!
2009. július 24. 21:32
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) nem támogatja a VI. kerületi “csendrendeletet” – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel. A kamara közleménye szerint a rendeletről előzetesen nem egyeztetettek a kerületi illetékesek a szakmai szervezettel, de most megtörtént a kapcsolatfelvétel, ám a kérdésről hivatalos egyeztetés csak később várható.
E témával kapcsolatosan a BKIK a Turizmus és Vendéglátás Osztályának elnökét, Szatmáryné Jahl Angélát jelölte ki tárgyalópartnernek, ő képviseli a kamara hivatalos véleményét a tárgyalások során. Read more
Betelt a pohár: alkoholtilalom a kamaszoknak
2009. július 24. 20:24
Nem ihatnak és vásárolhatnak többé alkoholt a milánói kamaszok. Nagy a felháborodás, hisz az olasz családokban az egészen kicsi gyerekek is kapnak alkalmanként egy-egy korty borkóstolót
A hatóságok a tizenévesek körében rohamosan terjedő alkoholfogyasztás miatt kényszerültek a szigorú tiltásra, bár a döntés sokkolta a komoly borkultúrával rendelkező város lakóit.
Az alkoholtilalom a 16 éven aluliakra vonatkozik, és a rajtakapott szabályszegők szüleit akár 500 eurós (133 ezer forintos) bírsággal is büntethetik, sőt az alkoholt eladó boltra, étteremre vagy bárra is pénzbüntetést rónak ki – számolt be róla a bbc.co.uk hírportál római tudósítója. Read more
Elvesztette állását? Így is kaphat havi 250 ezer forintot
2009. július 24. 20:17
Újabb biztosító lépett be a munkanélküliségi biztosítások piacára. Legfeljebb 9 hónapra, maximum 250 ezer forint térítést vállal a francia tulajdonú April Csoport magyarországi képviselete, az April CEE Development a kínált munkanélküliségi biztosításában – közölte a képviselet.
A magyar piacon a munkanélküliségi biztosítás sokáig a bankkölcsönök mellé volt köthető, és csak a törlesztő részleteket fizette meghatározott ideig a biztosító. Így újdonságnak számított, amikor tavaly májusban a Biztosítás.hu Kft. piacra lépett első szabadon felhasználható munkanélküliségi biztosításával, amelynek kockázatát az ACE European Group Limited magyarországi fióktelepe vállalta. A havi összeg 40-120 ezer forint – illetve az utolsó munkabér 80 százaléka – volt induláskor, ami mára 250 ezer forintra emelkedett. A társaság több mint 10 ezer szerződésének átlagdíja 2.800 forint. Jelenleg kisebb hangsúlyt kap a munkavállaló személye, az őt foglalkoztató cég állapota (csődhelyzet, várható leépítések) viszont továbbra is fontos szempont maradt a kockázat vállalásánál.
Az April Csoportot jelenleg 70 társaság alkotja, 3.500 alkalmazottja van és összesen 3 millió biztosított ügyféllel rendelkezik több, mint 30 országban. Read more
Csurig vannak a bulivonatok: idén sem lesznek kevesebben a Szigeten
2009. július 24. 05:58
Három héttel a kezdés előtt már több mint 30 ezer hetijegy elfogyott az idei Sziget fesztiválra, ez nagyjából megegyezik a tavaly ilyenkor tapasztalt számmal – mondta el az mfor.hu kérdésére Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője. A rendezvény költségvetése ugyanannyi lesz, mint tavaly, bár a kért 130 millió forintos állami támogatást nem kapta meg a Sziget.
Részben a válság miatt mintegy 20 százalékkal estek vissza a Sziget fesztivál szponzori bevételei, ezt azonban jórészt ellensúlyozza a jegyárak emelése. A legnagyobb magyar fesztivál költségvetése idén is 2,65 milliárd forint lesz, akárcsak 2008-ban, ebből a legnagyobb részt még mindig a külföldi sztárfellépők gázsija teszi ki. Read more
Roncsautók után is vagyonadót kell fizetni
2009. július 23. 13:24
Ócskavasnak számító leharcolt személyautók után is vagyonadót fizettet a kormány jövő évtől. A sokak által bírált új törvény alapján előfordulhat, hogy néhány év alatt több adót kell befizetni, mint az öreg autó értéke, és lehet, hogy egy középkategóriás átlagautó és egy luxuskocsi éves vagyonadója között csak hatvanezer forint lesz a különbség. A bírálók szerint növekedik majd az adóelkerülés, miközben a jogszabály újabb ütést mér az amúgy is padlón lévő hazai újautó-értékesítésre, vagyis csökken az állam bevétele is. Egyedül az Aston Martinokat áruló kereskedő nem izgul: ő nem szokott piti tételekről beszélni a vevőivel. Read more
Újabb válsággal fenyeget a válságkezelés
2009. július 23. 11:24
A gazdasági válság kezelése érdekében elképesztő mennyiségű állami pénz ömlött az utóbbi fél évben a piacokra. Ez jó eséllyel tompította a krízist, de sokak szerint a válságkezelés ezen módja már középtávon is komoly gondokat okozhat, főleg, hogy a bankárlobbi is egyre erősebb. Az amerikai főbankár kedden beszélhet a kilépési stratégiáról.
“Újabb világgazdasági válsággal fenyeget, ha nem sikerül a származékos piacokat hatékonyan újraszabályozni, illetve a válságkezelés folyamán a piacokra öntött elképesztő mennyiségű állami pénzzel valamit kezdeni” – fogalmazta meg a múlt héten a világ egyik vezető befektetési szakembere, a Templeton Asset Managementet vezető Mark Mobius. Read more

