Még sokáig nulla lesz a kamat Amerikában
(Trendlines.hu )2009. június 30. 19:05
Továbbra is nulla maradhat az amerikai irányadó kamatráta, miután a Fed inkább az eszközvásárlási programjaira kíván fókuszálni. A kiszállás ezekből jövő év végén valósulhat meg az intézmény egyik vezetője szerint.
Fenntartja a zérókamat politikáját az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed), még ha a gazdaság hirtelen erőre is kapna, ezt a Fed St. Louis-is elnöke ígérte meg imént elhangzott nyilatkozatában. James Bullard szerint a Fed a kamatszint helyett sokkal inkább a piacok stimuláló, innovatív eszközvásárlási programjaira fókuszál – írja a Marketwatch.
A hiteltőke áramlását célzó programok 2010 végén érhetnek véget, ha a pénzügyi környezet kellőképpen javul addig – tette hozzá a jegybankár. Az intézménynek a kiszálláskor arra is oda kell figyelnie, hogy megfelelő módon adjon túl azokon az eszközökön, amelyeket a mostani programok keretében vásárolt fel a piacról, de van olyan forgatókönyv, amit a Fed még nem tesztelt. Bullard korábban többször is abbéli aggodalmának adott hangot, hogy a jegybank mérlegének kiterjesztése később jelentős inflációs nyomáshoz vezethet.
Hozzászólások
Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!

