Még sokáig nulla lesz a kamat Amerikában

2009. június 30. 19:05

Továbbra is nulla maradhat az amerikai irányadó kamatráta, miután a Fed inkább az eszközvásárlási programjaira kíván fókuszálni. A kiszállás ezekből jövő év végén valósulhat meg az intézmény egyik vezetője szerint.

Fenntartja a zérókamat politikáját az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed), még ha a gazdaság hirtelen erőre is kapna, ezt a Fed St. Louis-is elnöke ígérte meg imént elhangzott nyilatkozatában. James Bullard szerint a Fed a kamatszint helyett sokkal inkább a piacok stimuláló, innovatív eszközvásárlási programjaira fókuszál – írja a Marketwatch. Read more

A Lehman-csőd előtti szinten a félelem indexe, a VIX

2009. június 30. 10:51

A globális piacok változékonyságát mérő, a befektetők félelmét tükröző, úgynevezett VIX index a Lehman Brothers csődje előtti érték alá csökkent. Ez arra utal, hogy átmásztunk a “félelem falán – idézi az Erste piaci kommentárja a külföldi gazdasági hírforrásokat. Szakértők azonban óva intenek a túlzott optimizmustól.
Forrás: AFP

A szóban forgó mutató 25,35 pontra csökkent, ez pedig alulmúlja a múlt év szeptember 12-én feljegyzett 25,66 pontos értéket, ami egyértelmuen a megnyugvás jele. Read more

Befektetési tanácsok július elejére

2009. június 30. 08:24

A múlt héten a devizapiacon történtek érdekes változások: a hosszú ideje szinte mozdulatlan svájci frank erőteljesen gyengült a vezető devizákkal szemben, amely természetesen nem maradt válasz nélkül. A kelet-európai devizák kivétel nélkül erősödni kezdtek. Mire figyeljünk a héten?

A múlt héten nem történt elmozdulás a trendekben, ennek következtében a befektetők továbbra sem tudnak trendekre alapozva nyereséget elérni. Jellemzően emelkedtek a részvénypiacok, de ez csak arra volt elég, hogy továbbra is oldalazásban maradjanak a vezető indexek. Sem a korábbi csúcsok, sem a fontos támaszszintek nem dőltek meg. Read more

Újabb gondok az Opel felvásárlás körül

2009. június 30. 07:13

Nem kizárt, hogy mégsem vásárolja meg a kanadai Magna és az orosz Szberbank az Opelt, mivel a vevők és az eladók egész sor kérdésről nem tudtak még megállapodni – írta hétfőn a Kommerszant című üzleti lap German Grefre, a Szberbank elnökére, illetve más forrásokra hivatkozva.

A lap szerint nincs megállapodás egyebek mellett az Opel szellemi vagyonának és technológiájának használatáról, s emellett a GM 7 milliárd eurónyi befektetést követelt a közeli években, míg a Szberbank e célra 500 milliót szánt. A Kommerszant idézte German Grefet, aki pénteken annyit mondott, hogy a GM új feltételekkel állt elő az Opel eladása ügyében, de nem részletezte, hogy ez mikor történt, s hogy miben állnak az új feltételek. Azt mondta azonban: a bank még nem döntötte el, érdemes-e belemennie az üzletbe ilyen feltételek mellett, mivel “annak nem csupán a Szberbanknak, hanem az Oroszországi Föderációnak is meg kell felelnie”. Gref helyettese, Gyenisz Bugrov pedig hangsúlyozta, hogy a szándéknyilatkozaton kívül a bank még semmiféle hivatalos papírt nem írt alá, vagyis az egész üzlet borulhat még bármelyik pillanatban. Read more

Merre tovább? – technikai elemzés

2009. június 29. 05:43

kep4

A pénteki határozott emelkedés ellenére is még csak korrekcióról beszélhetünk. A vezető papírok közül az OTP néz ki a legjobban, a gyógyszerpapírok technikai képe is inkább pozitív. A Mol, és az Mtelekom inkább csökkenést jelez.

Az esést követő korrekció zajlik, és még nem dőlt el a további irány. A döntésre a héten sor kerülhet. Mi inkább lefelé várjuk a piacot, de az OTP esetleges emelkedése felülírhatja ezt a várakozást. Mindenesetre a shortosoknak is érdemes résen lenni, ha a jelenlegi szintekről érdemben nem tudunk feljebb mozdulni, igen jó hozam/kockázat arányú shortok nyitására adódhat lehetőség. Elemzésünk végén, rendhagyó módon megtalálható az igen érdekessé váló Euró/Forint grafikon is.

Read more

Heti makronaptár (06.29-07.03)

2009. június 28. 23:33

A legnagyobb hangsúlyt a héten a munkanélküliség kapja világszerte. A hétfői napot kivéve minden nap 2-3 makrogazdasági adat befolyásolhatja napközben a pénz- és tőkepiacokat.

Pénteken az USA-ban kereskedési szünnap lesz (július 4.).
Részletek a táblázatban>> Read more

Szeszélyesre sikerült, de sikerrel zárult a III. UNIQA Balaton Regatta nyílt amatőr vitorlásverseny-sorozat hétvégi, harmadik futama

2009. június 28. 22:01

Szeszélyes időben teljesítették a résztvevők a III. Pilsner Urquell HoReCa Regatta
Grand Prix-t.

A III. UNIQA Balaton Regatta idei harmadik, balatonboglári futamának 95 hajó vágott neki a változékony balatoni időben, ami a verseny utolsó harmadában alaposan megtréfálta a szerencsét próbáló hajósokat.
A mezőny délelőtt 11 órakor rendben elrajtolt, de több hajó is nehézkesen mozdult meg a rajtvonalról – a szél iránya és erőssége sem kedvezett a szombati napon Magyarország legnagyobb amatőr vitorlásverseny-sorozata vitorlázóinak. A táv kétharmadánál az addig az élmezőnyben hajózó vitorlások közül több is szinte állóra lassult a hirtelen beálló, szinte teljes szélcsend következtében. Read more

Zöldbe borul a világgazdaság

2009. június 28. 08:20

A krízisből csak a kormányzatok erőteljes beavatkozásával lehet kikecmeregni, de már most gondolkodni kell azon, hogyan lehet visszavonni a rendkívüli intézkedéseket, s olyan önfenntartó fejlődést megindítani, amely a klímavédelmi szempontokat előtérbe helyezve zöldbe borítja a világgazdaságot. Erre hívták fel a figyelmet az OECD éves miniszteri értekezletén Párizsban.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) harminc tagállamából és tíz csatlakozni vágyó további országból, köztük Kínából, Indiából, Brazíliából és Oroszországból érkezett gazdasági és kereskedelemi miniszterek a világgazdaság nyolcvan százaléka képviseletében csütörtökön a zöldgazdaságban jelölték meg a kiutat a krízisből. A konferencia a környezetbarát, alacsony szénhidrogén-felhasználású gazdaság kialakításában határozta meg a fejlődés irányát. Egyben megkezdte a gondolkodást a rövid távú gazdaságélénkítési kormányzati intézkedések visszavonásáról. Read more

Július 1-től szabad a gazda gázpiacon

2009. június 26. 11:55

A földgázpiac július 1-jei megnyitásával nem emelkedik a lakosság és az egyetemes szolgáltatásra jogosult egyéb fogyasztók számára a földgáz nettó ára – írja közleményében az energiaügyi tárca. Az új ÁFA kulcs miatt azonban a fogyasztók által fizetendő bruttó végfelhasználói ár legfeljebb az ÁFA emelkedés mértékével növekszik. A liberalizációval a gázárképzés rendszere a jövőben megváltozik, de a Magyar Energia Hivatalon keresztül továbbra is megmarad az egyetemes szolgáltatásért fizetendő árak állami kontrollja. Read more

Mi lesz ma? – makrokörkép pénteken

2009. június 26. 07:36

Németországból és Japánból inflációs adat érkezik, az tengerentúlról viszont béradat valamint egy bizalmi index érkezik.

Japánból és Németországból az inflációs adatok lehetnek hatással a reggeli, délelőtti kereskedésre a tőzsdéken. A világ második legnagyobb gazdaságában áprilisban 0,1 százalékos éves szintű deflációt regisztráltak. Májusra az elemzők jóval nagyobb mértékű, 1,1-1,2 százalékos fogyasztói árcsökkenést valószínűsítenek. Read more

Következő oldal