Tőzsdekörkép – egyensúlyozva a szakadék szélén, az EKB szellőre várva.

(Trendlines.hu )2008. július 3. 08:04

hirdetés
zletitervek.hu

A tegnapi tőzsdemozgás – Európában – jelzésértékű volt, hiszen a keddi enyhe emelkedő után már nem tudtak a piacok tovább emelkedni kizárólag csak az első pár órában, minek eredményeként a két meghatározó európai tőzsdeindex a német DAX és londoni FTSE zárásra az előző napi szintje alá csökkent. Ők már sejtettek valamit, míg a régiós börzék enyhe pluszban zártak.

A régiós tőzsdezárást követően jelent meg ugyanis az USA kőolajtartalékainak változását mutató makroadat, amely az olaj árfolyamát a szerdai kereskedés zárására új csúcsra repítette, a mélybe taszítva ezzel a részvénypiacokat.
Az újabb árrekordok közvetlen kiváltó oka az amerikai nyersolaj-tartalékok heti készletadatának várakozások alatti alakulása volt. Az északi-tengeri Brent nyersolaj augusztusi lejárata új rekordot ért el: 3,59 dolláros emelkedéssel 144,26 dolláron zárta szerdai napi kereskedést, míg New York-ban(NYMEX) a amerikai könnyűolajfajta(crude) is mindenkori csúcsra, 144,15 dollárig szárnyalt.

Az amerikai kormány energetikai hivatala szerint a nyersolaj-tartalékok 2 millió hordóval csökkentek, miközben az elemzők csak 100 ezer hordós csökkenést vártak. A feldolgozott olajtermék-készletek csak 1,3 millió hordóval nőttek, a piac ennél nagyobb, 1,9 millió hordós növekményt várt. A benzintartalékok ugyanakkor 2,1 millió hordóval bővültek, rácáfolva a 200 ezer hordós csökkenésről szóló várakozásra.

A DJIA 11215 ponton -1,46%-os, a Nasdaq 2251 ponton -2,32%-os, és az S&P1261 ponton -1,82%-os csökkenéssel zárt szerdán.
A negatív hangulatú zárás átragadt reggel az ázsiai tőzsdékre is, ahol jelenleg a japán Nikkei a reggeli -1%-ból 0,09%-os pluszban tartózkodik, míg a kínai tőzsdék közül a Shanghai tőzsde mutatója 1,87%-os pluszt, a Hong Kong-i tőzsdeindex a Hang Seng is 0,17%-os pozitív elmozdulást jelez. Összességében tehát a reggeli sokkot kijózanodás és pozitív korrekció követi Ázsiában.

Az európai tőzsdenyitást tekintve várhatón 1%-os eséssel indíthatnak a tőzsdék, hiszen az EKB kamatdöntésig várhatóan a vételi erő távolmaradása és a reggeli eladói nyomás, ezt eredményezheti. A zárásra a délutánig megjelenő makrogazdasági adatok lesznek hatással.

Pénteken az amerikai tőzsdék zárva tartanak, akkor ünneplik ugyanis a Függetlenség Napját, csütörtökön pedig rövidített tőzsdenap lesz, akkor magyar idő szerint délután 7-ig lesznek nyitva a parkettek.

Hozzászólások

Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!