Mi lesz ma – 240-es forint, BUX emelkedés, javuló amerikai fogyasztói bizalom?
(Trendlines.hu )2008. május 30. 07:46
A tegnapi amerikai tőzsdék szárnyalását követően, ma Európában is emelkedéssel indulhat a nap, így a várhatóan a BÉT-en is. Az emelkedést erősíti az is, hogy reggel az ázsiai befektetők is a vételi oldalon jeleskedtek, erősítve ezzel a tőzsdeindexeket(ugyan még nem zártak be a kinti tőzsdék, de jelenleg a japán Nikkei és a kínai Hang Seng index egyaránt 200 pontos emelkedést mutatnak).
Hazai tekintetben a nap egyik szinfoltja lehet, hogy újabb taggal bővül a BÉT részvényszekciója, ugyanis ma debütál az Externet. A részvények várható nyitó árfolyama 562 forint körül alakulhat.
A pozitív tőzsdenyitást követően délután ismét a makroadadtokra figyelhetnek a részvénypiaci befektetők.
Ugyan már délelőtt lesznek az eurozónából érkező makroadatok (Makronaptárunkban bővebben…), ám mégis a délután 15.45-kor megjelenő Chicagoi beszerzési menedzser index, majd a Michigani fogyasztói bizalmi index kelthet “bonyodalmakat” a piacon. Ez utóbbi két makroadat esetében az elemzők most kicsit optimistábbak, enyhe javulásra számítanak! Amennyiben ez megvalósul, újabb lökést adhat a piacoknak.
Ami a devizapiacot illet, a forintunk erősödése megállíthatatlan a főbb deviza nemekkel szemben. Várakozásunk szerint a hétvégén nem csak tesztelni fogja az EUR/HUF 240-es szintet, de át is törheti.
Hozzászólások
2 hozzászólás | Mi lesz ma – 240-es forint, BUX emelkedés, javuló amerikai fogyasztói bizalom?
Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!


Ha rövid időre is, de már meg is volt a 232:-)
http://stooq.com/q/?s=eurhuf&c=1d&t=l&a=ln&b=1
Ezt hogy gondolod Gábor, nem értem?!