50 bp-tos kamatemelés az MNB-től, 8%-on az alapkamat
(Trendlines.hu )2008. március 31. 15:26
A piaci várakozásoknál nagyobb mértékű, 50 bázispontos emeléssel 8%-ra emelte a jegybanki alapkamatot ma az MNB. Az elemzők szinte biztosak voltak az emelésben, ám annak mértékében megoszlottak a vélemények. A pesszimistábbak nyertek.
A tanács véleménye, a fennálló kockázat alapján változott az előző ülés óta, ahol a tartás ellen akkor csak egy ember voksolt, most viszont egy 50 bázispontos emelést hajtanak végre. A kamatemelés mértékéből, talán még arra is lehet következtetni, hogy komoly gondot lát a jegybank az infláció terén, így akár további szigorítások jöhetnek még.
A jelentős mértékű emelés indoklása a béradatok inflációs hatásával magyarázható, illetve a 2008, 2009-es évekre vonatkozó inflációs várakozások emelkedésével.
Az év első három hónapjában a magyar állampapír-piaci hozamok az összes lejáraton jelentősen emelkedtek, aminek külső és belső okozói is voltak.
Egy tisztán látható: a hazai és nemzetközi piacokon megnövekvő kockázati felár, meglátszik az országok kamatpályájában is, így a forintbefektetésektől elvárt prémium is megemelkedett.
Ezt fűszerezi még a hazai belpolitikai válság is, amit a hazai tőzsde és a befektetők érzékenyen reagáltak le.
Hozzászólások
Egyetért? Tiltakozik? Mondja el véleményét!

